Humusz Ház - 1111 Budapest, Saru u. 11. - Tel: (1) 386 26 48 Fax: (1) 279 18 44 - humusz (kukac) humusz . hu - adószámunk: 18529904-2-43

közlemény

2010.10.08.

A MAL Zrt. újabb bánya nyitását tervezi Nyirádon. Zöld szervezetek nyílt levélben fordultak Illés Zoltán államtitkárhoz, hogy akadályozza meg a vállalat további terjeszkedését.

2010.10.08.

Alulírott környezet- és természetvédő civil szervezetek most az emberek egészségének megóvását, a sérültek gyógyítását, a károk elhárítását, illetve a további károk megelőzését tartják a legfontosabbnak a vörösiszap által elöntött településeken. Felhívják a lakosságot, a civil szervezeteket, a vállalatokat, intézményeket, hogy a kormányzati szervekkel közösen segítsék ezen feladatok mielőbbi megvalósítását. Egyúttal együttérzésükről, szolidaritásuktól biztosítják az érintetteket.

2010.09.30.

Illés Zoltán közelmúltban tett nyilatkozata alapján a jövő év elejétől meg kívánják szüntetni a jelenlegi koordináló szervezeteken alapuló begyűjtési és újrahasznosítói rendszert, a piacon egy állami kézben lévő hulladékügynökséggel fogják megoldani a fenti feladatokat. Azt is megtudtuk, hogy a jelenlegi rendszerből fakadó jelentős állami bevételkiesésre hivatkozva a termékdíj-mentességet eltörlik, kötelező lesz annak megfizetése.

2009.11.28.

film_120A Kazincbarcikai IV. Országos Környezet- és Természetvédelmi Filmfesztiválon a profi kategória fődíját és az Észak-magyarországi KÖTEVIFE különdíját a hazai hulladékgazdálkodás alapkérdéseit és a HuMuSz munkáját bemutató Zenélő képeslap című film 20 perces változata kapta. Rendező-szerkesztő: Gadó György Pál, a film a Kisebbségi és Emberi Jogi Alapítvány stúdiójában készült.

2009.11.25.

A HuMuSz szerint a termékdíj törvény friss módosítása nem felel meg az uniós alapelveknek, nem segíti a hulladékmegelőzést, nem von felelősségre, sérti a közérdeket. A törvényelőkészítő munka során a KvVM egy független szakmai partnertől rendelte meg az italcsomagolások életciklus-elemzését, amely kimutatta többek között, hogy a betétdíjas csomagolás környezetkímélőbb, mint az eldobó csomagolások visszagyűjtése és újrahasznosítása. Az elemzés a mai napig nem látott napvilágot, így a HuMuSz felkérte a szakértőt a közzétételre, és szakmai vitát kezdeményez a témában.

2009.10.21.

Környezetvédelmi szempontból vállalhatatlan szabályozásról tárgyal ma a Parlament.

A Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) figyelemfelkeltő demonstrációt tart a mai napon a új környezetvédelmi termékdíj törvény kapcsán, amelyet ma este tárgyal általános vita keretében a Parlament. A tavaly óta történő módosítgatások eredményeként a benyújtott tervezet mostanra nemhogy a környezet védelmét ösztönözné, hanem egyenesen mentesítené a kereskedőket a felelősség alól. A HuMuSz azt kéri a képviselőktől, hogy mondjanak nemet a ma vitára bocsátott termékdíj törvény tervezetére.

2009.10.01.

Alighanem Guinness-rekorderré válhat Sajóbábony az egy főre jutó hulladékégetők kategóriájában, ha a hatóság engedélyezi a már működő két égető mellé a tervezett további két hulladékégetőt. A HuMuSz és a Válaszúton Alapítvány sajtóközleménye

2009.09.07.

Az uniós előírásoknak nem megfelelő hulladéklerakók bezárásának végső határideje 2009. július 15. volt. A hatóság a korábban létező kb. 150 lerakó több mint felét bezáratta, így 75 lerakó maradt az országban. Az önkormányzatok 2001 óta ismerik ezt a határidőt. A tervek szerint regionális hulladékkezelő központok veszik majd át a szerepet, ezek építése azonban sok helyen még el sem kezdődött. A HuMuSz észrevételei mellett a fenntartható megoldásra is javaslatot tesz a következőkben.

2009.08.07.

Júliusban folytatódott a Roadshow. Különböző állomásain találkozhattunk más kultúrákkal - Keleti Népek Fesztiválja, Szárnyas Sárkány Hete, Krisna-völgyi Búcsú és Vegetáriánus Fesztivál. Megtapasztalhattuk, hogy a Nulla Hulladék program milyen közel áll a hagyományos népi kultúrához - Nógrádi Nemzetközi Folklórfesztivál, Matyóföldi Folklórfesztivál. Megszólíthattuk a zenerajongó fiatalokat is - Campus Fesztivál, Hegyalja Fesztivál- és a kisgyerekes családokat is - győri Gyerekfesztivál. Természetesen a hagyományos gasztronómiai program sem maradhatott el - bicsérdi Burgonyafesztivál.

Tapasztalatainkról talán leghitelesebben a kiállítást bemutató tagszervezeteink tudnak beszámolni.

2009.07.31.

Több gyártói érdekképviselet, a HuMuSz és a Tudatos Vásárlók Egyesülete közösen tiltakozik a termékdíj törvény változtatása ellen, amelynek értelmében a kereskedők teljesen mentesülnek a csomagoláskibocsátás felelőssége alól. Az alábbiakban a környezetvédelmi miniszterhez címzett levél olvasható.

Tartalom átvétel