Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pirulákból hulladék

Év: 
2015
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Csomor Zília

Ami nekem gyógyszer, az a környezetnek méreg – néhány gondolat a gyógyszerhulladékról.

Pióca, pálinkába áztatott kígyó, pókháló vagy nyúlháj – hogy csak néhányat említsünk a számtalan hagyományos gyógymód közül: hatékonyságukon lehet vitatkozni, de az tény, hogy környezetszennyező hatásuk nemigen volt. Napjainkban a mesterségesen előállított vegyületek átvették a hagyományos gyógymódok szerepét, a gyógyszeripar az egyik legdinamikusabban fejlődő terület világszerte. A túlzott gyógyszerfogyasztás eredményeként jelentkező gyógyszerhulladék sorsával azonban ritkán szoktunk foglalkozni.

Magyarországon fejenként több mint 30 doboz gyógyszer fogy évente; sokszor alapos indok nélkül is rögtön a patikába rohanunk, pedig csak pihennünk kellene. A kiváltott gyógyszerek harmadát végül be sem szedjük, sokszor elfelejtjük, vagy egyszerűen csak túl sok gyógyszer van egy-egy dobozban, így addig őrizgetjük azokat, amíg le nem járnak.

A lejárt gyógyszert semmiképpen se dobjuk a szemétbe vagy öntsük a lefolyóba! Gondoljunk csak a hormonokkal, antibiotikummal és fájdalomcsillapítókkal nagy mennyiségben szennyezett vizeinkre! A gyógyszerek veszélyes hulladéknak minősülnek, így csak a megfelelő – patikákban megtalálható – gyűjtőkonténerbe helyezhetjük azokat, de Magyarországon a gyógyszerek ¾-e még mindig a szemétbe kerül. A szelektív gyógyszergyűjtés azonban csak az egyik megoldás, fontosabb lépés a megelőzés.

A legjobb megoldás így az lenne, ha a valós igényeinkhez mérten vásárolhatnánk a gyógyszereket. A világ több országában már bevett gyakorlat a darabonkénti árusítás, ami annyit tesz, hogy újrahasználható dobozkába a patikus – vagy bizonyos esetekben egy automata – annyi pirulát mér ki, amennyire éppen szükségünk van. Az említett módszerrel nem csak azt előzzük meg, hogy lejárt gyógyszerek tömkelegének biztonságos elhelyezésével bajlódjunk, de a felesleges mennyiségű, kombinált csomagolásokat is le tudnánk váltani. Továbbá üdvözlendő lenne a még fogyasztható gyógyszerek karitatív célra való elkülönítésének lehetőségének megteremtése.