Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A náthás évszak hulladékos vonatkozásai

Év: 
2017
Szám: 
Tavasz

A gyógyszerhulladék visszavételével vannak még bajok. A lakosság jelentős része tisztában van azzal, hogy a gyógyszerhulladékot a patikákban lehet leadni, mégis sok olyan visszajelzést kapunk, és tapasztaljuk magunk is, hogy nem mindenhol segítőkészek ebben. Akadtak olyan patikák, ahol elutasították a gyógyszerhulladék visszavételét. De jó, ha a tudatos fogyasztó tisztában van azzal, hogy a humán gyógyszerek és csomagolásuk hulladékainak kezeléséről szóló 20/2005. (VI. 10.) EüM rendelet értelmében a patikák kötelesek visszavenni a gyógyszermaradékot és a gyógyszercsomagolásokat.


Külön említést tennék arról a személyes élményemről, hogy egy patikában az ÁNTSZ-ajánlásra, a betétdíjas rendeletre és a gyógyszertörvényre hivatkozva elutasították az ún. magisztrális – azaz a patikában készített – gyógyszerek csomagolásának visszavételét. A Recyclomedes kolléga is megerősítette, hogy a jól megszokott barna üvegcsék a gyógyszerhulladék-gyűjtőbe dobhatóak, onnan pedig a veszélyeshulladék-égetőbe kerülnek.


De miért? – kérdem én. Messze az üvegcsomagolás környezeti lábnyoma a legnagyobb a csomagolások közül, ha nem használják újra. Ha még újrahasznosítás sincs, az már tényleg szomorú. Értem, hogy fertőzésveszély van, de ne mondja senki, hogy a laborokban nem kell amúgy is fertőtleníteni. Olyan jó lenne rendszerszinten megoldani, hogy ezek az üvegek fertőtleníthetők legyenek, majd újrahasználhatók, mert ez így bődületes pazarlás, hatalmas környezeti terhelés.


Ha tetszett a cikk és szeretnél előfizetni negyedévente megjelenő ÚjraSzedve magazinunkra, itt teheted meg: www.humusz.hu/ujraszedve/elofizetes
Előfizetéseddel a Humusz Szövetséget és az ÚjraSzedve kiadását támogatod!