Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kertészkedős önkéntesünk

Év: 
2012
Szám: 
Tavasz

Czabányi Nikoletta a Szent István egyetem hallgatója, 2011 januárjától önkéntes szervezetünknél. Már több mint egy éve ő a kertészkedős csapat koordinátora. Azon munkálkodik rendületlenül, hogy a  Humusz Kert egy olyan hely legyen, ahova öröm bejönni.

Az egyetem első éveiben az egyik tanárom beszélt egy civil szervezetről, amely sokat tesz a hulladékkal kapcsolatos lakossági szemléletformálásért. Ekkor hallottam először a Humuszról. Majd egy évre rá megnéztem a honlapot. Az önkéntes munkák közül leginkább a kertészkedés keltette fel az érdeklődésemet, mivel nagyon szeretem a növényeket, és örülök, ha foglalkozhatok velük. Jelentkeztem aktivistának. Ezt követően részt vettem az összes olyan alkalmon, amikor kertészkedésre volt lehetőség, a többi pedig ment magától. A humuszos csapatnak is feltűnt, hogy milyen lelkesen végzem ezt a munkát, és amikor éppen szükség volt egy emberre, aki koordinálja a kerti feladatokat, rám esett a választás. Nagyon örültem, ez hatalmas megtiszteltetés számomra. 

A későbbiekben környezetmérnökként szeretnék elhelyezkedni, azon belül is főként hulladékos témákkal foglalkozni, továbbvinni a Humusz üzenetét és szellemiségét. Ezen másfél év alatt nagyon sokat tanultam, hasznos információkkal, élményekkel gazdagodtam, és remélem, még fogok is. Rengeteg szakmai segítséget is kaptam a Humusztól, ráadásul egy olyan családias közösségre leltem, ahol megbecsülnek engem és a munkámat is. Nem kell magyaráznom, hogy mért jó nekem önkéntes munkát végezni…

Önzetlenül adni mindig jó, és ha ezt egy olyan szervezetnél tehetem, mint a Humusz, akkor még jobb. :-)