Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Házhoz menő vásárló

Év: 
2013
Szám: 
Tél
Szerző: 
Torzsa Lajos

Hazánkban is egyre népszerűbbek a garázsvásárok.

A garázsvásár egy kis közösség összefogásának eredménye, az ilyen esemény eredményes megszervezéséhez szükség van a család, a barátok és a szomszédság támogatására, hiszen sikerének éppen az a kulcsa, hogy a közvetlen környezetünket hogyan tudjuk bevonni a szervezésbe.

A garázsvásárokkal foglalkozó blogunk és közösségi oldalunk azért jött létre, hogy a szűk közösségen kívül is népszerűsítsük a megrendezendő vásárokat, valamint tájékoztatást nyújtsunk az érdeklődőknek a soron következő eseményekről. A garázsvásárok szervezői nyitott emberek, akik szívesen beengedik vásárlóikat az otthonaikba, éppen ezért mi is nyitottak vagyunk minden olyan érdeklődő felé, akik csatlakoznának a közösségünkhöz, így bárki kérheti a segítségünket.

A kezdeményezésünk még gyerekcipőben jár, mi magunk is gyűjtjük a tapasztalatokat, de a blog olvasóinak és a közösségi oldal tagjainak segítségével igyekszünk praktikus, gyakorlati tanácsokat adni. A legtöbb garázsvásár szervezőjétől beszámolókat kapunk, amelyek igazán hasznos és őszinte tanácsul szolgálnak a tapasztalatlan szervezőknek. Egy ilyen jellegű vásár szervezésének nincsenek általános szabályai, csupán arra kell figyelni, hogy megpróbáljunk a vásárlók kedvében járni, és a szervezés célja elsősorban ne a haszonszerzés legyen, hanem arra kell törekedni, hogy a számunkra kevésbé fontos tárgyakat jutányos áron adjuk el a vásárlóknak.

Elég egy saját tulajdonú ingatlan vagy engedély a tulajdonostól, és mindenféle kötöttség nélkül belefoghatunk a szervezésbe. Ha valaki haszonszerzés nélkül a saját (!) felesleges, használt portékáit árulja, de azt nem rendszeresen teszi, akkor nem végez kereskedelmi tevékenységet. Magánszemélyként tehát bárki belevághat, és mivel ez a kezdeményezés egyre népszerűbb, könnyű támogató közösséget, illetve vásárlókat találni.

Írta: Torzsa Lajos
www.garazsvasarok.blogspot.hu