Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gondolkodj úgy, mint egy polgármester

Év: 
2016
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Urbán Csilla
Egy érdekes kezdeményezés keretében a helyi lakosok közösen alkották meg Zsámbék jövőképét.

A zsámbéki romtemplom

„Üljön be most Ön is a polgármesteri székbe, és hozzon döntéseket a városfejlesztési ügyekben!” Ezzel a felhívással invitálta Zsámbék önkormányzata a település lakóit közös tervezésre, amely szeptember 19-20. között zajlott a helyi Művelődési Házban. Az esemény célja az volt, hogy ne csak a testület tagjai hozzanak döntéseket a város jövőjéről, hanem a polgárokat is aktívan bevonják a folyamatba – és így magukénak érezzék ők is a koncepciót.
A cégeknél már régóta hagyomány, hogy a dolgozókkal közösen alkotják meg a stratégiázás során a jövőképet, de ez volt az első olyan eset, ahol a közösségi tervezés mintáját településeken alkalmazták, tudtuk meg Pataki Sándortól, a Concordia Szervezet- és Vezetésfejlesztési Kft. vezető szaktanácsadójától. Már jó ideje ki szerették volna próbálni a technikát, amit Települési Közösségi Fórumnak neveztek el, és Zsámbék városában leltek partnerre. A mintaprojektet is ők facilitálták.
A hétvégi programra kivétel nélkül meghívtak minden érintettet, amire nagy számban érkeztek is érdeklődők. Körülbelül 60 lakos vett részt mindkét napon, gyerekektől kezdve fiatal felnőtteken át egészen az idősebb korosztályig minden korcsoport képviseltette magát. A két nap intenzíven telt el a közös gondolkodás jegyében, de a hangulat végig pozitív volt.
Az első napon a résztvevők jobban megismerkedtek egymással, a település múltjával és jelenével is, hogy ezekre a lehetőségekre alapozva tervezzék meg 2030 Zsámbékát. A második napon csoportokra bontva dolgoztak tovább, 7 témakört ölelve fel. Ezek mind a városfejlesztés egy-egy olyan aspektusát képviselték, amelyet a lakók fontosnak véltek, és amelyek végül a jövőkép gerincét is adták. Ilyen például a közösségi élet, az üzlet- és vállalatfejlesztés, illetve a fenntarthatóság. Példaként kiemelünk néhány jellemzŐt, amit a lakosok 2030-ban látni szeretnének. Zsámbék lakossága ekkorra már környezettudatosan él, ökológiai termeléssel előállított, helyi termékeket vásárol. Szelektív hulladékhasznosító és komposzttelep működik, a település energetikailag majdnem önellátó a megújuló forrásokból, egyedileg kezelik a szennyvizet is. A környezeti nevelés óvodától a felsőoktatásig zajlik, visszaváltható vagy lebomló csomagolások az elterjedtek. A közösségi élet nagyon pezsgő, sok civil szervezet tevékenykedik aktívan.
Ahhoz, hogy a jövőkép ne csak egy üres dokumentum legyen, a témakörök mentén munkacsoportok is alakultak, amelyek ma is aktívan működnek, segítve a testület munkáját. Konkrét stratégiákat, tennivalókat dolgoznak ki, és rendszeresen tartanak találkozókat. Továbbá hosszabb távon terveznek követőprogramot is, ahol azt fogják vizsgálni, mely területeken történtek előrelépések, és hol van még szükség nagyobb erőfeszítésekre.
A kétnapos fórum eredménye nemcsak az igényesen megalkotott jövőkép, de a felpezsdült közösség is. Azáltal, hogy a település lakói maguk is beleszólhattak a fejlesztési irányokba, nagyobb érdeklődést mutatnak a város ügyei iránt. A közösségi programokon, pl. a Márton-napi vásáron is észrevehetôen több volt a látogató az előző évekhez képest, de a fejlesztési lehetőségek száma is megnövekedett. Remélhetőleg sok önkormányzat lép Zsámbék nyomdokába, és támaszkodik a lakosokra a jövőben – a jövőért.

Zsámbéki ötletelés


 

Ha tetszett a cikk és szeretnél előfizetni negyedévente megjelenő ÚjraSzedve magazinunkra, itt teheted meg: www.humusz.hu/ujraszedve/elofizetes

Előfizetéseddel a Humusz Szövetséget és az ÚjraSzedve kiadását támogatod!