Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy kismama is lehet önkéntes!

Nagy Betti önkéntesünk
Év: 
2011
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Nagy Betti

Nagy BettiNagy Betti a babavárás hónapjaira csatlakozott a Humusz önkéntes csapatához. Értékes segítségét ez úton is köszönjük.

Tavaly, amikor a kisbabámat vártam, a terhességem második felét táppénzen töltöttem. Dolgozni nem tudtam, de úgy éreztem, heti néhány órányi hasznos tevékenység elvégzésére mindenképp szükségem van.

Az egyik ismerősöm javaslatára írtam a Humusznak, ahonnan szinte azonnal reagáltak és kedvesen megköszönték a segítséget. Hamarosan sor került az első alkalomra: a konyhában kellett segítenem egy rendezvény résztvevőinek ellátásában. Először kissé elveszettnek éreztem magam, de azután fokozatosan belejöttem. Ezt követően majdnem minden héten ott töltöttem egy napot. A feladatok változatosak voltak, a boríték pecsételéstől kezdve a számlák egyeztetésééig. A fesztelen és barátságos hangulatot nagyon élveztem.

Számomra ez teljesen új tapasztalat volt, korábban sosem végeztem rendszeres önkéntes tevékenységet, és azt kell mondanom, nagyon jó volt. Azóta megszületett a kislányom, vele foglalkozom rendszeresen (és nem mindig önkéntesen :) ). Ha nagyobb lesz, talán majd együtt megyünk legközelebb.