Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bevásárló közösség

Év: 
2014
Szám: 
Tél
Szerző: 
Bogdán Judit

Fél füllel hallottatok már róla? Esetleg fél szemmel láttátok is az április 2-ai kóstoltatós, ismerkedős Humusz Batyu-rendezvény felhívását, de jó lenne jobban érteni, hogy mi ez az egész?

Pedig egyszerű: a bevásárló közösség olyan vásárlási forma, amely keretén belül a vevők és a termelők közvetlen kapcsolatban állnak egymással. Előre leadott rendeléseken keresztül történik a vásárlás, és szem elôtt tartja a közösség és a környezet érdekeit is.

A bio, háztáji, kézműves és/vagy kistermelői termékek valódi alternatívái a szupermarketekben kapható áruknak. Általában az átvevő hely környékéről származnak, így a szállítási és közvetítői költségeket kihagyva sok esetben kedvezőbb áron juthatunk hozzá olyan alapélelmiszerekhez, mint zöldségek, tejtermékek, pékáru, tojás, savanyúság, aszalványok, gyümölcsé, méz, szörpök, lekvárok, liszt. Ám, ami talán még fontosabb: a termelők törekednek a hagyományos, természetes készítési/termesztési folyamatok megtartására, így a tejet valódi tehén adja, a paradicsom sosem látott vegyszert vagy műtrágyát, a pékáru friss, ropogós, „van benne anyag”, a gyümölcslének pedig
van köze a gyümölcshöz is.

A termékkínálat a bevásárló közösség igényeitől függően más és más, a beszállítói kör szintén, ám a rendszer az esetek többségében azonos: a hét adott napjáig leadott rendeléseket mindig ugyanott és ugyanabban az időpontban lehet átvenni közvetlenül a termelőtől. A rendelések kiszámíthatósága miatt mindenki jobban jár, a termelőnek pedig megéri eljönni az átadó pontra, mert kellő számú rendelés gyűlik össze.

A Humusz Szövetség 2014 elején indította el pártoló tagjai részére saját bevásárló közösségét Humusz Batyu néven. A hétfőn estig leadott rendeléseket csütörtök délután lehet átvenni a Humusz Házban, természetesen közvetlenül a termelőktől.

Ha szeretnétek részt venni benne, látogassatok el honlapunkra: www.humusz.hu/humusz-batyu – és találkozzunk csütörtökönként!

Humusz Batyu kóstolóról itt olvashatsz!

Humusz Batyu – ez nem piac, ez közösség!

pékáru átvétel zöldségdoboz