KukaBúvár magazin archívum

A flakonerdőtől az ecetig

MegelőzésLétezik egy igen különleges, általában gazdasszonyok által gyakorolt háztáji erdőgazdálkodási mód: a flakonerdő telepítés. Helye általában a fürdőszobai szekrény. A telepített egyedek jellemzője, hogy többnyire műanyagból készülnek, tetszetős külsővel rendelkeznek, kellemes illatúak, ugyanakkor többségük az egészségre és a talajra, a talajvizekre veszélyes, biológiailag nem lebomló anyagot tartalmaz. Hogyan úszhatjuk meg nélkülük a tavaszi nagytakarítást? Íme néhány praktikus és olcsón megvalósítható ötlet!


A tervek után jön a kivitelezés

A nulla hulladék útját számunkra a Humusz kövezte ki azzal, hogy az induláskor kidolgozta Pilisvörösvár nulla hulladék stratégiáját. A 2011-ben a Marisla Foundation pályázatából finanszírozott kutató, elemző és a célokat megfogalmazó munka ugyanis az alapja annak a több évre szóló programnak, amelynek megvalósítási tervét ez év első hónapjában vázoltuk fel.


Gyakran Ismételt Kérdések

Az adományboltok Nyugat-Európában „charity shop” néven már régóta ismertek – az első bolt Nagy-Britanniában nyílt meg, kb. 60 éve. Működésük a társadalmi felelősségvállaláson alapszik: a boltba bárki bármilyen régi/használt, jó állapotú, ám számára nem szükséges tárgyat bevihet és ingyen leadhat. Az adományboltban ezt kirakják a polcokra, és a betérő vevők ezt megvehetik – jóval a piaci ár alatt. A befolyó bevételből finanszírozzák a bolt működését, a fennmaradó részt pedig különböző karitatív célokra ajánlják fel.


Hárításból ötös

„- Ön mit gondol a környezetvédelmi oktatásról?
- Rendkívül fontosnak tartom. Különösen a gyerekeknél, hiszen ők a jövő generáció.”


Hírek a nagyvilágból

Redugó? A komposztálásnak van ünnepnapja? A helyi termelőknek pedig országos adatbázisa? Milyen előnyökkel járna a hulladékos jogszabályok teljeskörű betartatása? És igen, még mindig vannak, akik környezeti szempontból a legkevésbé preferált megoldásokba fektetnek.


Hozz magaddal még egy dobozt!

A Humusz "szemléletformálás" logója.A szemléletformálás nevében indított iskolai szemétgyűjtési akciók általában rekord mennyiségű eredményekről számolnak be. Amellett, vagy ahelyett, hogy egy elégedett mosollyal nyugtáznánk és örökre elfelejtenénk az ilyen híreket, érdemes egy kicsit elgondolkozni azon, hogy vajon mennyiben járulnak hozzá ezek az eredmények a hulladékprobléma megoldásához.


Humusz ajánló

Hogyan legyél te is trendizöld? A meghirdetett pályázatok közül kedvedre választhatsz. Szeretnéd megünnepelni a Föld Napját, de még nem tudod hol? Gyere velünk, ünnepeljünk együtt! Szeretnéd saját hulladékodat újrahasznosítani, de nem tudod mit-miből-hogyan? Vagy egyszerűen csak szeretnél a gyerekekkel egy jó kis kreatív programot? Sári és Nemszemétke segít neked színes kalandjaival, használható ötleteivel!


Kicsi a bors, de erős

kukabúvár logóMegjelent a Kuka Búvár Magazin! Íme legújabb lapszámunk vezércikke.


Köszönet a csudajó önkéntes bázisnak!

"Lehet ezt még fokozni?", tesszük fel a kérdést egymásnak, amikor a humuszos önkéntesek levelező listájára küldött kérések („meghirdetett feladatok”) szinte percek alatt gazdára találnak. Lehet, sőt!


Lomi recept

Tavaly október végén indította elektronikus útjára a ceglédi lakosságot rendhagyó alapanyag-gyűjtésre buzdító felhívását Bárány Brigitta és Körösztös Krisztina. Olyan lomnak titulált, de a megfelelő kezekben kincsekké formálódó anyagokat vártak a környékbeliektől, amik a közeli óvodák kézműves foglalkozásain hasznosak lehetnek.


Sokoldalú önkéntes hírszerkesztőnk: Pauló Gergely

Pauló Gergő"Teljesen magaménak érzem a Humusz szemléletét: amikor egy cikket szerkesztek, nem azon kell gondolkoznom, hogy a Humusz mit gondol a témáról, hanem arról, hogy nekem mi a véleményem. Nagyon ritkán különbözik a két dolog."

 


Szőve – fonva - újrahasznosítva

Nemrégiben fölkeresett bennünket Gál Andrásné, kertépítő szakmérnök, hogy beszámoljon Látrányban folyó újrahasznosító kézműves tevékenységéről. Kérésünkre az alábbi írásban ad hírt erről, képpel is illusztrálva.


Tündérre várva

A Humusz "újrahasználat" logója.Nemrégiben elrepedt a kávéfőzőnk egyik alkatrésze, és mivel örökölt darab, nagy helyet foglal, és ritkán használjuk, most a sufniban várja jobb sorát. Valójában arra vár, hogy végre megnyíljon Magyarországon az első újrahasználati központ... Mert ott lenne az ideális helye az ilyen új gazdát kereső, (kis átalakítással) még remekül funkcionáló használati tárgyaknak. És ez csak egy apró részlet, emellett számtalan oka van az újrahasználati központok létesítését segítő tevékenységünknek. Most új lendületet kapott a folyamat.


Ugrás a mélybe

LobbiItt van, amire minimum másfél éve vártunk. A hulladékos törvényt régen el kellett volna már fogadni, de még csak most kezdődött meg a parlamenti vitája. Sokat dolgoztak rajta, de előkészítettsége így sem megfelelő, nem teljesen adja vissza a Hulladék Keretirányelv rendelkezéseit, sérti az EU belső piaci és versenyjogi szabályait, a megelőzésről szó sem esik. Hulladékos közszolgáltatást ezután csak többségi önkormányzati tulajdonnal
lehet űzni, amivel olyan feladatot vesz az állam a nyakába, amit nem fog tudni ellátni.


„Keretszerződés”

A Humusz "komposztálás" logója.Elsőre talán furcsán hangzik… komposztálni az iskolában?! Igen! Ahogy a komposztálás során a háztartási és kerti zöldhulladékok természetes módon átalakulnak, úgy változik meg a diákok véleménye is a körülöttük zajló hulladékos kérdésekben, ha jó példát és gyakorlati megoldásokat kínálunk számukra.


A gyenge kapcsolatoktól az ökofrankó büféig

„A társadalom gyenge kapcsolatai csak akkor épülhetnek ki, ha bizalommal vagyunk egymás iránt. Innováció, új ötletek csak gyenge kapcsolatok mentén születhetnek.” – mondta Dr. Csermely Péter a Mindentudás Egyetemén. Ilyen jellegű gyenge kapcsolatokon alapszik a Nulla Hulladék Hálózat is, amely informális módon köti össze az ország 40 civil szervezetét, s amelynek tevékenységeiről többször hírt adtunk ezeken a hasábokon is.


A kapuból viszik a hulladékot

Mennyi időbe telik a házhoz menő rendszer bevezetése, milyen átalakítások szükségesek a közszolgáltató részéről? Kevesebbet fizet-e a lakos, aki a szemetét szelektálva dobja a kukába? Lássuk!


A pécsi tüke kártya

Mielőtt a címben szereplő tüke kártyáról szólnék, fontosnak tartom megjegyezni, hogy kifejezetten a hűségkártya-ellenesek táborába tartozom. Alapvetően szeretem a kötődést, de nem a mai kereskedelemben megszokott „pontgyűjtő” értelemben. Inkább úgy, ahogy Pécsett kigondolták!


Az „egészséges környezethez való jog” kipipálva

KormányzatBár környezeti szempontból nagy baj nincs az elfogadott új alkotmánnyal, teljesen nem nyugodhatunk meg.


reklám -> fogyasztás -> hulladék