Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Visszaszorította az élelmiszerpazarlást a Tesco

  • 2018. május 16.
  • PKata

A régióban egy év alatt 35 százalékkal csökkentette élelmiszer-hulladékának mennyiségét a Tesco és csaknem 7 ezer tonna élelmiszer-adományt juttatott a rászorulóknak - derül ki az áruházlánc tavalyi pénzügyi évre vonatkozó jelentéséből.

 

A Tesco csütörtöki közleménye szerint egy év alatt Közép-Európában 913 811 tonna élelmiszer értékesítéséből 17 436 tonna felesleg keletkezett. Az emberi fogyasztásra szánt és a takarmánycélú adomány nélkül számítva a felesleg mennyisége 9764 tonnára csökkent az előző évi 14 991 tonnáról. Az áruházlánc Magyarországon tavaly több mint 5500 tonna hulladékot adott át biogáz és biodízel üzemanyag előállítására – írták.

Hozzátették, hogy a 2017-ben bevezetett forgalom-előrejelző és rendelési eljárásoknak köszönhetően kevesebb fogyaszthatósági vagy lejárati dátumához közelítő élelmiszer kerül a polcokra, több élelmiszer jut viszont a helyi élelmiszerbankoknak és jótékonysági szervezeteknek. A Tesco emellett a csupán esztétikailag kifogásolható, de jó minőségű zöldségeket és gyümölcsöket is igyekszik hasznosítani, átlagon felüli termésnél pedig segít hatékonyan elosztani a felesleget – olvasható a közleményben.

tesco

Az áruházlánc további hatékony lépéseket ígér a hulladékmennyiség csökkentése érdekében és azt tervezi, hogy 2020-tól az összes közép-európai áruháza jótékonysági szervezeteknek adományozza az élelmiszer-feleslegét.

 

Forrás: https://www.vg.hu