Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Van élet hajmosás nélkül – ezek a nők bebizonyítják

  • 2017. április 12.
  • sklania

Tiniként láttam egy ismeretterjesztő sorozatot az emberi testről. Az egyik részben a hajról volt szó. Két dolog maradt meg nagyon: az egyik, hogy vannak, akik hajvágás nélkül, évekig növesztik a hajukat, akkor sem nő nekik egy bizonyos hossznál tovább. A másik, hogy a haj és a fejbőr valójában öntisztuló, egy idő után nincs szükség samponra, balzsamra. Néhány hónap, és gyönyörű, egészséges hajkoronánk lesz enélkül is.

Mengyán Eszter írása.

Addig viszont ott van az a néhány hónap, amit ember (lánya) legyen a talpán, aki elvisel. De miért akar ilyet egyáltalán bevállalni valaki?! – tehetitek fel a kérdést. Mióta egyre jobban odafigyelek arra, hogy ne terheljem sem a szervezetemet, sem a környezetemet fölöslegesen vegyszerekkel és kemikáliákkal, nemcsak az érdekel, hogy mit eszek, mivel mosok, mivel takarítok, hanem az is, mit kenek magamra.

A másik, hogy nagyon érdekel a zero waste életmód – egyelőre inkább elméletben, mint gyakorlatban –, és a saját magunk készítette samponnal, vagy éppen azzal, hogy nem is mosunk hajat, csak vízzel átöblítjük, még egy flakont kiiktathatunk a háztartásból.

Persze, egyelőre csak a gondolataimban létezik, hogy egyszer belevágok abba, hogy öntisztulóvá váljon a hajam, és kéthetente egyszer mossam meg vagy csak vízzel, vagy valami nagyon természetes eleggyel.

 

A szerkesztőségben a VOUS-lányokat is megakasztottam ezzel a témával. Csak úgy záporoztak a kérdések:

  • Nem büdös?
  • Nem viszket?
  • Mi van akkor, ha valaki hajlakkot vagy zselét használ néhanapján, azt ki lehet mosni sima vízzel?
  • A dohányszag vagy a zsírszag magától elmúlik?
  • Nem hiányzik a frissen mosott haj érzése?
  • Strandon, uszodában bele lehet mártani a fejet a vízbe?
  • A városi szmog vagy por nem okoz bajt?
  • Mi történik, ha elázik és vizes lesz a haj, akkor kezdhetjük a folyamatot elölről?

Arra gondoltam, keresek olyan magyar nőket, akik belevágtak már hasonlóba, ezért írtam az egyik kedvenc Facebook-csoportomba (Háztartásom hulladék nélkül), hátha ismernek olyat, aki túl van már a legnehezebb időszakon, és ellát néhány tanáccsal.

 

A posztom alatti 19 (figyelem, nem reprezentatív szám) hozzászólásból kiderült, hogy

  • a téma sokakat érdekel, de nagyon kevesen vágtak bele eddig a dologba;
  • volt, aki szerint az ötlet jó, tengerparti faluban működhet is, de nagyvárosban a szmog miatt nem kivitelezhető;
  • voltak, akik egy ideig nagyon jól bírták, aztán egyszer csak úgy érezték, HAJAT KELL MOSNIUK – méghozzá SAMPONNAL;
  • és voltak olyanok is, akiknek a fejbőre nem bírta a dolgot.

A kommentek között valaki egyszer csak megjegyezte, hogy van egy olyan magyar lány, akinek gyönyörű, hosszú haja van, de jó ideje csak nagyon ritkán mos hajat, akkor is csak vízzel. Zsófit felkerestem a kérdéseimmel, és amíg a válaszaira várok, az Instagram-bejegyzéséből idézek. (A teljeset természetesen végigolvashatjátok a posztra kattintva.)

 

 

Zsófi az egészséges életmódról, táplálkozásról, az önszeretet fontosságáról és a tudatos életmódról posztol rendszeresen. A hajáról annyit írt, hogy:

  • utoljára január 20-án mosta meg;
  • drogériás samponokkal 2-3 naponta mosott hajat, annyira zsírosodott;
  • 2016 júniusában hajöblítőre váltott: félliteres üvegbe tett 1-2 evőkanál szódabikarbónát és egy citrom levét, majd felöntötte langyos vízzel;
  • először 4 napig, majd 1 hétig, majd 2 hétig húzta hajmosás nélkül;
  • az átmeneti időszakot összekötött hajjal vészelte át;
  • most már csak vízzel öblíti át a haját;
  • nem büdös, sőt: imádja az illatát.

Hajmosáshoz a már említett csoportban is kaptam recepteket. Van, aki kéthetente mosott hajat csalánlével vagy citromfűteával. Mások szappannal mossák és almaecetes vízzel öblítik le, maguk készítette balzsammal ápolják.

 

Egy külföldi blogger ebben a posztban mutatta meg, milyen a haja egy évvel azután, hogy nem samponnal mossa. Ő azt tanácsolta, ne használjunk ecetet és szódabikarbónát, hanem inkább maradjunk a tiszta víznél.

 

Csak vízzel!

 

Az Instagramon a #wateronlyhairwashing hashtagre kattintva sok-sok történettel találkozhattok, így ha – hozzám hasonlóan – ti is elgondolkodtatok azon, hogy lemondanátok a samponról (és a balzsamról és az egyéb hajkencékről, szárazsamponról stb.), akkor érdemes ezeket a posztokat elolvasni. 

És most jön a szokásos kérdés: ti bevállalnátok?

 

forrás:

http://www.vous.hu/hir/20170410-hajmosas-sampon-nelkul-csak-vizzel