Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Van egy magyar város, ahol nem építették, hanem felszántották a focipályát

  • 2018. június 21.
  • CsViki

A pályán évtizedek óta nem játszottak már profi meccset, most egészen másra használják, és rászorulóknak is segítenek ezzel.

Cukkini, paradicsom és kukorica nő Ajkán az egykori Videoton pályán, amelyet felszántottak és közösségi kertté alakítottak – tudósított a hétfői RTL Híradó.

 

 

A foltokban megmaradt fű és az egykori öltöző jelzi, hogy a kert helyén valamikor focipálya volt.

Profi meccset ott évtizedek óta nem játszottak, az önkormányzat tavaly döntött a közösségi kert kialakításáról: tizenöt parcellát jelöltek ki, hogy a rászorulók zöldséget termelhessenek. Nyugdíjasok, értelmi sérültek, hátrányos helyzetűek művelik a kertet.

A parcellát ingyen kapták, az öntözéshez szükséges vizet is a település biztosítja, az egyetlen feltétel az volt, hogy a termény tizedét rászorulóknak kell adni.

A kertészkedők szerint ez a program kiváló közösségépítő megoldás. Schwartz Béla MSZP-s polgármester szerint a kert bővíthető, akár a duplájára, 30 parcelláig ebben a városrészben.

A tervek szerint jövőre Ajka egy másik részében újabb kertet alakítanának ki, és ott már gyümölcsöt is termesztenének.

 

Forrás: hvg.hu

Kép forrása