Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 20 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újrapapír termékek

  • 2003. október 30.
  • humusz
A HuMuSz felhívása
Arra kérjük a lelkes Olvasót, hogy segítsen nekünk összegyûjteni az országban kapható újrapapír termékeket, hogy képet kaphassunk arról, hogy hány helyen és mit gyártanak még újrapapírból, illetve mik az okai annak, hogy ilyen keveset találkozhatunk velük.

Nagyon sok papírt használunk, és sajnos nagyon sokat feleslegesen. Az érdeklődő kukabúvár rengeteg olyan füzettel találkozik, aminek csak pár lapjára írtak, az emberek túlnyomó része a papírnak csak az egyik oldalát használja, a félig megírt lapok alját jegyzetlapnak kevesen használják fel, a januári kukákban ki sem nyitott határidőnaplók sokasodnak. Ráadásul döntően elsődleges nyersanyagokból készült fehérített papírról van szó, aminek gyártásához sokkal több fára, több vízre és több energiára van szükség.

Ennek a helyzetnek alapvetően három egymásra ható oka van: kevés és drága a piacon kapható újrapapír termék, illetve a gyártók számára nem tűnik jelentősnek a környezettudatos, újrapapírt fogyasztó réteg.

Ezen a helyzeten szeretne változtatni a HuMuSz az újrapapír kampány szeptemberi útnak indításával.

Szeretnénk, ha * az iskolások füzetei és tankönyveik egy része újrapapírból készülnének * egyre több irodában találkozhatnánk olyan irodatechnikai eszközökkel, amelyek képesek az újrapapír mindkét oldalára nyomtatni * az újrapapírból készült magyar termékek színvonala javulna, ára pedig csökkenne * az egyre több helyen kiépülő szelektív hulladékgyűjtés során begyűjtött papírból nem hangárokat megtöltő csomagolóanyag tartalékokat képeznénk * a közbeszerzési listákon egyre nagyobb számban találkozhatnánk másodnyersanyagokból készült termékekkel, így újrapapírral is.

Arra kérjük a lelkes Olvasót, hogy segítsen nekünk összegyűjteni az országban kapható újrapapír termékeket, hogy képet kaphassunk arról, hogy hány helyen és mit gyártanak még újrapapírból, illetve mik az okai annak, hogy ilyen keveset találkozhatunk velük.

Ebből szeretnénk egy nagy adatbázist létrehozni, ami felkerül a honlapra és egy külön kiadványba is. Az alábbi adatokat várjuk:

Újrapapír termék típusa: pl. A4-es vonalas füzet

Gyártó adatai: (név, email, honlap, postacím)

Termék forgalmazója: (ha van kizárólagos, akkor annak neve és elérhetősége vagy az a bolt, ahol kapható)

Termék kiskereskedelmi áfás ára

Beküldő és elérhetősége

Várjuk a postai és elektronikus leveleket és az ötleteket a kampánnyal kapcsolatban!

Köszönjük!

Címünk:

1111 Budapest Saru utca 11, e-mail: [email protected]