Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újrahasznosított ruházkodás

  • 2016. május 03.
  • PKata

majoros_zitaMajoros Zita a Printa alapítója és az AWARE by Printa tervezője hazánk egyik öko-divat éllovasa. Az ydea blog beszélgetett vele arról, mennyire „érintik meg” a Földünkön piros lámpával villogó környezetszennyezési problémák az átlagembert, valamint mennyire ismerik a divatvilág árnyoldalát a vásárlók. Emellett szó került a turkálókról és a használt ruhák iparágáról, valamint arról, mennyire élhetünk Magyarországon öko-módon, és a környezettudatosságról, mint marketingfogásról, majd a Rana Plaza tragédiájának 3. évfordulója kapcsán pedig a cégek felelősségvállalásáról és az Újrahasznosítás Hetéről is.   

Mi szakmabeliek vagyunk, így picit nehezebb kívülről nézni a kérdést, de mennyire szembesül szerinted bármelyik normális átlagember a divat árnyoldalával? Mennyire „hot topic” vajon a divat környezetszennyező és etikailag megkérdőjelezhető oldala bárki másnak, aki a szakmán kívül van?

Zita: Nagyon kevesen tudnak ezekről. Hiába felkapottak a témák a médiában, annyira felgyorsult a világunk, olyan sok egyéb kérdés van fentebb a fontossági ranglétrán, hogy ezek összességében a háttérbe szorulnak. Az, hogy mit eszek, mit kenek a bőrömre, közvetlenebbül érinti az embereket. Tudatlanul is öko-k vagyunk öltözködés terén a használt ruhák vásárlásával, hisz így meghosszabbítjuk a ruha élettartamát.

Majoros_zita2

Meg valljuk be, sikk is lett minél olcsóbban minél látványosabb, klasszabb darabot levadászni, ami garantáltan nem jön velünk szembe az utcán.

Zita: Ez így igaz. És annál később lesz belőle szemét.

Én azt is tapasztaltam, hogy sokan megvesznek rengeteg ruhadarabot turkálóban – a filléres ár pedig szintén ösztönző tényező a vásárlásnál - amiket utána ugyanúgy nem hordanak és felhalmoznak, majd egy idő után megszabadulnak tőlük, mint a nem hordott, újonnan vásároltaktól.  Minél olcsóbb, annál kevésbé gondolják át, nem is azt, hogy szükségük van-e az adott darabra, hanem hogy érdemes-e, már csak a rossz alapanyag miatt is.

Zita: Igen, vonzó hogy olcsó és csak azután selejteznek, hogy már megvették és állt a szekrényben, a turkálós ruhákat is ugyanúgy halmozzák az emberek. Ennek az oka az, hogy sokan nem tudják, hogyan szervezzenek maguknak gardróbot, valamint hogy mik azok az anyagok, amiket semmiképpen ne vegyenek meg: poliészter, akril… hacsak nem újrahasznosított. Sokat gondolkodtam azon, hogy használjak-e új anyagot és olyan gyártási eljárást, ami környezetkímélő, de az új alapanyag új forrást és új energiát is jelent. Hiába öko, nem lehet 0 a lábnyoma. Az upcycling jár a legkisebb lábnyommal. A meglévő anyagok teljes átalakítása mellett döntöttem. Az upcycling és a recycling fogalma között itthon nincs különbség: az upcycling során viszont nem kell elemi szálakra szedni az anyagot. Ezáltal is kevesebb energiát és vizet használunk fel a Föld készleteiből.

Kiselejtezett ruhadarabokba leheltek új életet: új színt, fazont és esetleg szitázott mintát kapnak. Tapasztaltál ellenérzéseket ezzel kapcsolatban? Hogy mégis, milyen már „más levetett ruháját hordani”?

Zita: Egyáltalán nem. Hét év alatt egy lány küldte vissza a ruhát, mi pedig az árát, de ő ajándékba kapta. Talán azért sem merül fel ez a problémaként, mert nem látszik a végleges ruhadarabon, hogy más volt korábban. Ha látszik, az direkt van és tetszik is az embereknek. Másfelől nem használunk olyan darabot, ami még használható ruha lenne, 3. kategóriás használt ruhákból dolgozunk, aminek egy része még hasznosítható. Ami „egyben van”, azt minek újrahasznosítani? Valamint új módot találunk például azoknak a pamuthulladékoknak a hasznosítására, amiket nem vettek át a kötödéből. Elég sok ilyen „hibás” anyag keletkezik a gyártás során, ami nálunk új lehetőséget kap, ahelyett, hogy a szemétben végezné. Ezek a hibák sokszor nem is hibák abban az értelemben, hisz bizonyos húzások az alapanyagon különleges textúrát adnak, mi pedig ebből előnyt tudunk kovácsolni.

Mit tartasz a legégetőbb problémának, már ami az emberi fogyasztást és életmódot illeti?

Zita: A hulladékmennyiség az, ami egy óriási probléma. A túlcsomagolás. Vegyek bio, agyoncsomagolt terméket, vagy permetezett, csomagolatlant a piacon? Ez dilemma. Csomagolásmentes bolt pedig egyelőre csak Budaörsön van. Nincs az emberiség azon a szinten, hogy „zero waste” életmódot folytasson. Nincsenek olyan kocsik – magas a légszennyezés mértéke, egyre hosszabbak azok az időszakok, amikor vészesen közel vagyunk a szmog riadóhoz például.

Még ha vannak is már hibrid autók és elektromos járművek is, akkor is ott van az a tényező, hogy a benzinkutak miatt, bizonyos nagy cégeknek, fogalmazzunk úgy, hogy nem érdeke ezek elterjedése.

Zita: Pontosan. De még azokra a háztartásbeli kérdésekre sincs alternatíva, hogy mivel mossak és mosogassak, ami környezetkímélő? Két éve vegetáriánus vagyok. Nem azért, mert nem szeretem a húst, hanem azért, mert nem tartom fenntarthatónak a hús „gyártási” folyamatát. Az élet minden területén apró dolgokra kell figyelni ahhoz, hogy környezettudatosan élhessük a mindennapjainkat, állandóan korlátokba, kis falakba ütközünk, így pedig nehéz öko-nak lenni.

A nullahategynek adott interjúdban mondod, hogy felületesnek látod ambícióként új ruhák tervezését, hisz kiapadóban vannak a források és emellett új poliésztereket gyártanak folyamatosan. Évente rengeteg új divattervező jelenik meg itthon, akiknél nem jelenik meg a tudatos gondolkodás, ritkán jön át, hogy képben lennének a világban zajló folyamatokkal. Ez az oktatás hibája, vagy az egyéné?

Zita: Mindkettőé. Az oktatásban sehol nem jelenik meg ez. Nem tanítanak meg gondolkodni. A divatoktatásban a formai világ és a művészeti oldal dominál. Nem tanítják meg azt, hogy a különböző alapanyagok miből és hogyan készülnek, mennyi és milyen vegyszer szükséges az előállításukhoz, ezek milyen hatással vannak a környezetünkre. Aki végigmegy a képzésen, nem tartja az ő dolgának azt, hogy erre figyeljen. Ez pedig óriási probléma, én pedig nem szeretnék egyedül lenni ezzel a szemlélettel. Sok öko-ként kommunikált márkánál is erősen hiányzik az, hogy ez mitől öko? Attól, hogy ráírod? A natúr pamut pedig gáz, távol van attól hogy öko legyen. A lokális gyártás sem kiemelhető. Egy kis, hazai márkának nincs más választása, mint hogy itthon, lokálisan gyártat, ezért nem várhatnának külön dicséretet. Bár a fast fashion-nél minden jobb. Ezek fokozatok, szintek, mindegyiknek más-más az előnye. Sok tervező pedig egyáltalán nem törekszik erre a fajta tudatosságra.

Most volt az újrahasznosítás hete a H&M-nél, megunt ruhákért ajándékutalványt kaphattál, arról viszont keveset tudunk, hogy pontosan mi lesz a leadott ruhákkal. Mi erről a véleményed? Mennyire ragadják meg a környezettudatosságot marketingfogásként cégek?

Zita: Ez is jobb, mint a semmi. Nagyon nehéz kérdés, különböző vélemények vannak erről. Attól, hogy bevittem 2 nadrágot és örülök, hogy ilyen tudatos voltam, ennél a szintnél tovább lehet fejlődni. Az itteni használt ruha partnereink kis állomást jelentenek a hálózat egészéhez mérten. Itt kategorizálnak és szelektálnak, mert már teljesen telítődött ez a piac is: innen küldik tovább például a Közel-Keletre a ruhákat, állítólag ott nagyon keresettek a férfi darabok, ezek érdekes folyamatok. Arra is figyelni kell egy márka elindításánál, hogy hol vagyok. Sok a használt ruha? Meghosszabbíthatom az élettartamukat. Fontos a hely, az ország adottságai, hogy mennyit utazik ide az alapanyag és hogy mi érhető el a közelünkben.

3 év telt el a Rana Plaza tragédiája óta. Akkor globális port kavartak a bangladesi munkakörülmények, mondhatjuk, hogy nyomás került a sajtó által a márkákra, hogy változtassanak, mégsem tették meg sokan, ahogy arról a Business of Fashion is beszámolt. Mi az, ami szerinted hatékony befolyással lehet arra, hogy tudatosabban, etikusabban termeljenek divatmárkák?

Zita: Erről nagyon sokat olvastam. Nem tudom elképzelni, hogy mi zajlik le például a Zara alapítójának a fejében. Ha világosan leírják és kiszámolják, hogy ha csak fél penny-vel többet fizetnek óránként, az mekkora változást hozhat. Nekem nincs saját varrodám, nem tudnám eltartani. De ők miért helyezik ki a gyártást?

Eszembe jutott most az elmúlt évekből a homokfúvás-botrány is, hogy ha jól emlékszem egy szervezet kiszámolta, hogy farmerenként csak 2 centtel lenne több a kivitelezési költség, ha átállnának a cégek a mechanikai koptatásra, sok cég pedig nemet mondott erre.

Zita: A Lidl is előjött most farmerekkel, ki is robbant a gyártás körüli botrány az olcsó ár miatt. Nem vállalnak a cégek felelősséget, csak megbíznak másokat és mossák kezeiket. Nincs saját gyártásuk, csak kihelyeznek, pedig ezek az óriási cégek megtehetnék.

Másfelől ott van az az álláspont is, hogy amit a True Cost-ban is elmesélt több túlélő: ezek nélkül a kizsákmányoló gyárak nélkül még annyi lehetőségük sem lett volna arra, hogy pénzt keressenek, hogy etessék a családjukat, taníttathassák a fiatalabb testvéreiket.

Zita: Ez is igaz. Arra a helyzetre ez még egy megoldási kísérlet, viszont akkor sem fogadható el ez a fajta mentalitás, hogy a megrendelők nem vállalnak felelősséget amiatt, hogy milyen körülmények között gyártják le a termékeiket (ezzel teljesen egyetértek – D.E.).

Mik a jövőbeni terveid? Mi lesz a következő lépés az Aware by Printa háza táján?

Zita: Sztenderdizálni szeretném a kollekciókat. Bővíteni szeretnénk a partnerhálózatot, ha pedig nem tudok 10-100 darab ugyanolyat gyártani, úgy nehéz, az upcycling pedig 1-1 darabról szól. Ugyanolyat nem is, de legalább nagyon hasonlót, ez lesz a következő fejlesztés. Ez a legnehezebb téma és egyben kihívás is: drágítja a gyártást, ha egyesével szabunk, de cserébe olcsóbb az alapanyag. Valamit valamiért. De nem is akarnék újat.

 

Forrás: http://ydea.blog.hu