Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új Mercedes kukásautókat vesz a főváros

  • 2015. augusztus 27.
  • PKata

Környezetkímélő, nullkilométeres, hulladékszállító Mercedesekkel bővítik a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. gépparkját. 

A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer eszközparkjának fejlesztése több mint 90 százalékban európai uniós finanszírozásból, mintegy 3,5 milliárd forintból idén októberre valósul meg. 51 tömörítős hulladékgyűjtő autót, 10 konténerszállító gépet, 2 fixplatós tehergépjárművet, valamint 1 munkagépet szerez be a főváros. 

kukasauto

Az FKF közleménye szerint a társaság évente csaknem 620 ezer tonna hulladékot szállít el, a hulladékgyűjtő autók havonta átlagosan kétezer kilométert tesznek meg. A járművek között akad olyan, amely több mint húszéves és olyan is, amely csaknem félmillió kilométert futott. Az ötven legöregebb gép átlagéletkora 16,8 év, a legidősebb kukásautót pedig 1993 októberében helyezték üzembe - tették hozzá.

 Az új gépek Euro 6-os károsanyag-kibocsátási szabványt teljesítő motorjainak köszönhetően csökkenhet majd a zaj- és a füstkibocsátás, és az új Mercedesek olyan szűk utcákba is be tudnak hajtani, ahová a régi járművek nem tudtak.

 A környezetterhelés csökkentését egy központi digitális térképre épülő járattervező, útvonal-optimalizáló és szállításszervező rendszer üzembe helyezésével is elősegítik. A modern irányítási rendszernek köszönhetően a járművek útvonala könnyebben igazítható a napi igényekhez, így az autók kevesebb időt töltenek majd az utakon, így a forgalmat is kevésbé fogják feltartani.

 

Forrás: origo.hu