Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Túl sok cucc? Add tovább!

  • 2015. március 18.
  • admin

Túl sok cucc?A Humusz Szövetség 2014 júliusában indította el a tárgyi adományokkal foglalkozó hálózatát kilenc civil szervezettel karöltve, amely idén márciusban öt további szervezettel bővült. A fejlesztés központi eleme a www.tulsokcucc.hu oldal, ahol felajánlók és fogadók találhatnak egymásra.

Az alsóbb társadalmi rétegek leszakadása, a szegénység fokozódása feladattá teszi a magánszemélyek és vállalatok számára a hazánkban egyébként gyerek cipőben járó tárgyi adományozásban való közreműködést. A tárgyi adományozás egyszerre képes a szociálisan rászoruló rétegek megsegítésére, és újrahasználati módszerként a hulladék megelőzéséhez is hozzájárul, vagyis környezetvédelmi szempontból is kívánatos. Ehhez képest a tárgyi adományozás az egyik legkevésbé elterjedt formája az jótékonyságnak. A lakosság mindössze 15%*-a él az adományozás e formájával, a pénzadomány a vállalatoknál is megőrzi a következő években a közel 75%-osnak prognosztizált vezető szerepét a természetbeni juttatásokkal szemben**. Mindeközben az Eurostat tavalyi, hulladékgazdálkodással és erőforrás-hatékonysággal kapcsolatos lakossági attitűdöt vizsgáló kutatása szerint a magyar válaszadók 56% állítja, hogy él a tárgyi adományozással, mint újrahasználati formával annak érdekében, hogy takarékosabban bánjon a természeti erőforrásokkal. A kutatást semmi esetre sem megkérdőjelezve hívjuk fel a figyelmet arra, hogy ugyanitt arra a kérdésre, hogy ki gyűjt szelektíven különféle hulladékfajtákat, a lakosság 50-70% válaszolt igennel, a valóságban azonban a lakosságtól újrahasznosításra begyűjtött hulladék aránya mindössze kb. 5-8%-a a kibocsátott települési hulladéknak. Vélhetően ezek olyan kérdések, amelyekre tudjuk a „helyes” választ, azonban a valóságban nem mindig teszünk is így, mindenesetre a megfelelő attitűd már létezik.

Tapasztalható, hogy a tárgyi adományozás sematizálódott. Az elmúlt években kialakultak olyan visszatérő adományozási akciók, illetve olyan begyűjtő hálózatok, amelyek egy-egy termékkörre, alkalomra specializálódtak – többnyire ruhák, számítástechnikai felszerelések, bútorok, tartós élelmiszerek, esetleg tisztítószerek kerülnek szóba ilyenkor. A tárgyi adományozás szinte kizárólag a karácsonyi időszakhoz kötődik, év közben töredéke a programok száma.

A Humusz Szövetség által tavaly elindított „Túl sok cucc?” országos tárgyiadomány-koordinátori hálózata azóta is a felajánlók és az adományfogadók rendelkezésére áll, illetve a nagy volumenben gyűjtött tipikus termékkörökön túl középpontba állítja az egyedi igényeket. Az elmúlt évben a Humusz Szövetség kilenc tagszervezetével indult el a tárgyiadomány-koordinátori hálózat, amely szervezetek vállalják, hogy felmérik a helyi szociális szervezetek egyedi tárgyi igényeit. Idén márciusban további öt taggal bővült a koordinátor szervezetek száma: Nagykovácsi Természetvédelmi Egyesület (Nagykovácsi), Körösök Völgye Natúrpark Egyesület (Békéscsaba), Zöld Akció Egyesület (Miskolc), Zöld Kör Egyesület (Hajdúböszörmény), Zöldövezet Társulás Egyesület (Budapest).

A program keretében indult el a www.tulsokcucc.hu tárgyiadomány-portál, ahol az adományozók feltölthetik egyedi felajánlásaikat, az adományfogadók pedig egyedi igényeiket. A www.tulsokcucc.hu portálon eddig már 125 civil szervezet regisztrált adományfogadóként. A hálózat bővítésére és a téma fontosságára 2015. március 30. és április 1. között az újrahasználatot népszerűsítő helyi eseményekkel hívják fel a figyelmet:

Időpont Helyszín Szervezet

2015. március 30.
13.00-17.00

Hajdúböszörmény, Bocskai tér Zöld Kör Egyesület
2015. március 30.
14.00-17.00
Vadgesztenye Óvoda és Bölcsőde, 1045 Budapest, Ősz u. 145. Zöldövezet Társulás Egyesület
2015. március 30.
16.00-19.00
Nagykovácsi Inkubátorház, Kossuth L. utca 78. Nagykovácsi Természetvédelmi Egyesület
2015. március 30-31.- április 1.
10.00-16.00
Békéscsaba Körösök Völgye Látogatóközpont (Széchenyi liget) Körösök Völgye Natúrpark Egyesület
2015. április 1.
10.00-14.00
Miskolc, Kossuth utca 35. Zöld Akció Egyesület

A program keretében indul el a www.tulsokcucc.hu tárgyi-adományportál, ahol az adományozók feltölthetik egyedi felajánlásaikat, az adományfogadók pedig egyedi igényeiket. A Humusz Szövetség tárgyiadomány-koordinátori hálózatának eddigi tagjai:

  • E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület (Nyíregyháza),
  • Pécsi Zöld Kör (Pécs),
  • SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület (Budapest),
  • Nimfea Természetvédelmi Egyesület (Túrkeve),
  • Reflex Környezetvédő Egyesület (Győr),
  • Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület (Szeged),
  • Szebb Környezetünkért Egyesület (Pilisvörösvár),
  • Rogers Személyközpontú Oktatásért Alapítvány (Budapest),
  • Nadapi Karitatív Csoport Egyesület (Nadap)

A hálózat indulására és a téma fontosságára a szervezetek 2014-ben 9 helyi rendezvényen hívták fel a figyelmet (a pontos helyszínek és időpontok megtekinthetőek itt)

A 2014-es rendezvénysorozat beszámolója itt olvasható.

Az adományozásról szóló, kapcsolódó kiadvány itt található.

fm logo

 

  A programot a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatja.

 

*Adományozás, CEORG-TÁRKI Omnibusz 2009
** Magyar Adományozói Fórum: A hazai vállalatok társadalmi befektetésének trendjei 2009-2015