Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Totál káosz az állami kukaholdingnál

  • 2018. szeptember 18.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

A csak kukaholdingként emlegetett NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nél áll a bál. Azt se tudják megállapítani, pontosan hány milliárdos a hiány, így az állami cégnek nincs elfogadott mérlege a múlt évről.

 

A 24.hu Információi szerint a Magyar Villamos Művek Zrt.-hez hasonlóan a könyvvizsgálók ennél az állami cégnél sem hajlandók a nevüket adni a vállalat éves beszámolójához. Az energiaholdingnál rapid könyvvizsgálóváltás, vezetői sorcsere és Svájcig érő, több milliárd forintos botrány bontakozott ki a történetből - lásd: Szerződést bontottak az auditorral, amely nem akarta elfogadni az állami cég beszámolóját, most az is kiderült, hogy miért: Svájcban gyökerezhet az MVM könyvvizsgálói botránya 

Az NHKV-nál a 24.hu cikkének írásakor nem utalt nyom arra, hogy az állami társaság szakított a könyvvizsgáló MOORE STEPHENS Kft.-vel, voltak viszont személyi változások a legutóbbi, július végi bejegyzések alapján, de alighanem más okból. Törölték Weingartner Balázs Józsefet, aki az alapítástól fogva igazgatósági elnöke volt a kukaholdingnak, ám több szinttel feljebb lépett. Ő lett az új kormány innovációs minisztériumában a fenntarthatóságért felelős államtitkár, és ebből a pozícióból felügyelheti volt cégét.

A probléma ezzel együtt az NHKV-nál, ha lehet, még súlyosabb mint az állami áramcégnél: nem egyszerűen többmilliárdos a hiány, de nem is tudják megmondani, hogy valójában mennyi. A lap információi szerint 7 - 15 milliárd forint között több szám is szóba jöhet.

A kukaholdingnál 110 milliárd forint a tervezett éves forgalom, ez azonban nem tud összejönni, mert két évvel az indulás után még mindig nem működik rendesen a rendszer legfontosabb eleme, a számlázást bonyolító szoftver.

A rendszerproblémák miatt 

--   még most is vannak 2017 első félévéből származó elmaradások,

--   néha százezres tételekben mennek ki hibás számlák,

--  az ügyfélszolgálat nem tudja megmondani a reklamáló kukatulajoknak, hogy mennyi az aktuális számlaállásuk.

 

A cég ilyen körülmények között nem tudott egyenesbe jönni, szükségessé vált a folyamatos külső támogatás. Még a jövő évi központi költségvetés tervezetébe is bekerült az idei 4,2 milliárd forint után további 4 milliárd a társaságnak juttatandó állami támogatás. Az NHKV Mészáros Lőrinc bankjától, az MKB-tól is kapott hitelt, így a lap forrásai szerint jelenleg 45-50 milliárd forint az indulás óta beletolt külső forrás, amit kétséges, hogy valaha vissza tud fizetni. 

 

A számlázásért felelős szoftvert a miniszterelnökkel baráti kapcsolatot ápoló Garancsi István üzlettársai szállították az NHKV-nak.

Garancsi a NAV-hoz bekötött online pénztárgépek SIM-kártyáit szállító Mobil Adat Kft.-ben tulajdonostárs Hauser Gábor Miklóssal, illetve Brasnyó Péterrel. Ők ketten jegyzik az Euromacc Adatfeldolgozó és Szolgáltató Kft.-t, amely 2016-ban nyerte el az NHKV 550 millió forintos megbízását egy olyan rendszer kialakítására, amely képes kezelni a 150 hulladékszállítási szolgáltató ügyfeleinek adatait. A rendszer működését azonban két év alatt sem sikerült megbízhatóvá tenni, annak ellenére sem, hogy közben további százmilliókat költöttek rá, és a költségek megközelítették vagy már túl is lépték az egymilliárd forintos határt.

Egyenes választ a lap nem kapott a nemzeti kukaholdingtól, a mérlegbeadás idején tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) pedig nem is reagált arra a kérdésre, hogy tényleg a több milliárdos vitatott tétel miatt akadt-e el a mérlegbeszámoló elfogadása. A korábbi és az új tulajdonosi joggyakorló közötti átadás-átvétel folyamatban van, annak lezárását követően történik meg a beszámoló elfogadása – közölte Sőtér Dávid, az NHKV szóvivője.

Vagyis az NHKV a tulajdonosi joggyakorlójának változásával indokolta a csúszást, azzal, hogy az MNV-től Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyonkezelésért felelős tárca nélküli miniszter fennhatósága alá került a cég. A válasz szerint a cég 2017-es beszámolóját a felügyelőbizottság elfogadta, majd a korábbi tulajdonos, az MNV elé terjesztette. A kukaholding ennek időpontját azonban nem jelölte meg, csak azt, hogy augusztus 1-től a cég átkerült a tárca nélküli miniszter felügyelete alá. Arra sem tért ki a válasz, hogy miként késleltethette a váltás a mérlegadatok benyújtását, hiszen azt május végéig kell megtenni, a váltásról szóló rendelet pedig június 25-én jelent meg és augusztustól hatályos. A kukaholding állítása szerint a könyvvizsgáló elkészítette a független könyvvizsgálói jelentés tervezetét, amelyet benyújtottak a testületeknek és a tulajdonosnak.

 

Nem jött össze a nullszaldós működés

Működése első évéről sem kapkodta el a mérlegleadást az NHKV. Augusztus 28-ai dátum szerepel a MOORE STEPHENS K-E-S AUDIT Kft. könyvvizsgálói jelentésén, és a cégbíróságnak beadott, 2016-ról szóló mérlegen is, a közzététel napja az Igazságügyi Minisztérium adatbázisa szerint még későbbi: október 10. Az alaptó MNV Zrt. csak tavaly szeptember 21-én fogadta el a társaság mérlegét, mégpedig 63 milliárd forint árbevétellel, 3,8 milliárd forint egyéb bevétellel és 1,6 milliárd veszteséggel. Nem ment minden simán akkor sem, bár nem volt hír feszültségről, viszont a könyvvizsgáló korlátozott véleményt adott ki. Ennek alapja az volt, hogy a társaság tevékenységét megszabó hulladék-, illetve az önkormányzati, továbbá a számviteli és adótörvény nem állt összhangban egymással, és a vitás kérdéseket tisztázó álláspontok még nem álltak rendelkezésre az illetékes igazságügyi és nemzetgazdasági tárcától. A könyvvizsgáló a szabályozás rendezéséig „jelentős adókockázatokat” említett, és a kockázatok csökkentésére a kukaholding feltételes adómegállapítási kérelmet terjesztett elő, de a mérlegzáráskor ennek elbírálása sem fejeződött be. A könyvvizsgáló arra is felhívta a figyelmet, hogy a kimutatott árbevétel tartalmazza a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. által 2016. második és harmadik negyedévében kiszámlázott 13,3 milliárd forintos díjat. A vitatott helyzet rendezése azonban a két társaság között nem történt meg teljeskörűen.

Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására hozták létre az NHKV Zrt.-t azzal, hogy „elsődlegesen a magyarországi hulladékgazdálkodási közszolgáltatás területileg optimalizált és szolgáltatási színvonalában egységes rendszerét hivatott kialakítani és fejleszteni, hosszú távon fenntartható finanszírozási rendszer és nullszaldós ágazati működés megvalósításával”. Első nekifutásra, 2016-ban a nullszaldó nem jött össze, 1,6 milliárd forint veszteséget mutatott ki a kukaholding, így a saját tőkéje 5,3 milliárd forintról 3,7 milliárdra olvadt. A cég az MNV Zrt-től 10 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt kapott, az MKB Bankkal pedig folyószámlahitel szerződést kötött, és hitelt is vett fel.

 

A kép és a hír közvetlen forrása greenfo.hu

eredeti forrás 24.hu