Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint nyolc tonna szemetet gyűjtöttek össze a Mount Everest kínai oldalán

  • 2018. június 06.
  • Csilla
Nyolc és fél tonna szemetet gyűjtöttek össze április óta a világ legmagasabb hegye, a Csomolungma kínai (tibeti) oldalán – számolt be a Global Times című kínai napilap nyomán az MTI.

Takarítás extrém körülmények között

A tibeti turisztikai hatóság takarítóakciójának keretében nagyjából 5,2 tonna háztartási hulladékot, 2,3 tonna emberi ürüléket és egy tonna hegymászó-felszerelést hozott le egy 30 fős csapat a Tibet és Nepál között magasodó 8850 méteres hegyről.
A takarítóbrigád szerint a hulladékok begyűjtése majdnem ugyanolyan megterhelő, mint a csúcs meghódítása, ugyanis a kimerítő munka miatt az embernek nagyobb az oxigénigénye.

A tavalyi mászószezonban 202-en értek fel a csúcsra a tibeti és 446-an a nepáli oldalról, miközben több ezer turista kereste fel az alaptáborokat a hegy mindkét oldalán.

szemétszedés a Mount Everest-en

Kijózanító, mint országút mentén a kikelet

Az egyre melegedő globális éghajlat hatására kiolvadnak azok a hulladékok, amelyeket az elmúlt évtizedek során hagytak maguk után a hegymászók, ami komoly aggodalmakat szül Nepálban, Indiában és Kínában is, ahol szigorú intézkedésekkel próbálják javítani a levegő, a víz és a talaj minőségét.

A tibeti hatóságok 2015 óta minden hegymászónak adnak két szemeteszsákot, amelyet legkevesebb 8 kilogrammnyi hulladékkal megtöltve kell visszahozniuk, és minden hiányzó kilogramm után 100 dollár (27 ezer forint) bírságot kell fizetni. Nepálban is hasonló szabályokat vezettek be.

Kína környezetbarát vécék és hulladékgyűjtő pontok kiépítését is tervezi a hegyen.
A tibeti hatóságok 2020-ig 45 hulladékgyűjtő akciót akarnak végrehajtani a hegyen.

 

Forrás: https://www.elobolygonk.hu/Klimahirek/Hulladek/2018_06_04/tobb_mint_nyol...