A szülőkön bukhat meg a barkácsolós játszótér Angliában

  • 2017. november 10.
  • CsViki

Akármilyen hiperszuper egy játszótér, akkor is csak olyan hely, amit felnőttek terveztek gyerekeknek, és ezek a felnőttek hiszik, hogy a gyerekek jól érzik ott magukat. A gyerekek viszont már csak olyanok, hogy jobban érzik magukat egy olyan játszótéren, ahol nem kell illedelmesen viselkedni, a felnőttek által megszabott módon játszani, hanem azt csinálhatnak, amit csak akarnak.

Noha az uniós szabvány rendkívül alaposan szabályozza a játszóterek tervezését, Európában van pár hely, ahol afféle barkácsolós, tulajdonképpen építési és háztartási hulladékokból készült a játszótér. Amerikában is létesítettek ilyen játszóteret. Sajnos, nemcsak a jogszabályok lehetetlenítik el a működésüket.

A barkácsolós játszótér ránézésre inkább hasonlít lakossági hulladékudvarhoz, mint játszótérhez: deszkák, lécek, farönkök, autógumik, kerekek, téglarakások, műanyagládák, raklapok, kötelek mindenütt. A központi bódéban szerszámokat lehet kérni, amelyekkel a gyerekek kalapálhatnak, fúrhatnak, faraghatnak, fűrészelhetnek, csavarozhatnak. És igen, olykor ráütnek az ujjukra, elvágják a kezüket, leesnek a maguk tervezte építményekről, koszosak lesznek, elszakítják a ruhájukat. Ez viszont általában csak utólag derül ki a szülők számára, ugyanis a barkácsolós játszótér működésének egyik lényeges eleme, hogy a szülő lehetőleg ne menjen be a játszótérre. Van viszont szakképzett személyzet, ők folyamatosan, de nem tolakodóan felügyelik a gyerekek tevékenységét.

"Nálunk tanulják meg a gyerekek, mi teszi az embert", mondta Jim Clancey, a dél-londoni Triangle Adventure Playground vezetője, valószínűleg arra utalva, hogy az evolúció során a szerszámkészítés és -használat (is) emelte ki őseinket a többi előemberféle közül. A Triangle-be olyan 6-16 év közötti londoni gyerekek járnak, akik toronyházakban, lakótelepeken élnek, és iskola után két program közül választhatnának: az utcán lófrálnak vagy valamelyik havernál videojátékoznak.

 

Barkácsolós játszótér

 

"Inkább egy törött csont, mint egy törött lélek", mondta Lady Marjory Allen brit tájépítész és gyermekjogi aktivista, aki a 2. világháború után látogatott Dániába, és lenyűgözte a Koppenhága egyik kerületében, Emdrupban látott "kalandjátszótér".

Az 1943-ban Carl Theodor Sørensen dán tájépítész által megálmodott játszótéren az ilyen-olyan hulladékok között szabadon játszhattak a gyerekek, fára mászhattak, akár tüzet is gyújthattak – csupa olyan izgalom, amiben egy városi gyereknek már akkor sem igen lehetett része (hát még ma!). Lady Allen úgy tért haza, hogy meg kell honosítani a dán hulladékjátszótér, azaz skrammellegepladsen koncepcióját másutt is.  

A szabadban és szabadon való játéknak Skandináviában nagy múltja van: a 19. században született az az elképzelés, hogy olyan környezetet kell létrehozni a gyerekeknek, amely ösztönzi őket az új ötletekre, a felfedezésre, önmaguk kipróbálására, a kockázatvállalásra. E játszóterek feladata volt lehetőséget teremteni arra, hogy  gyerekek megismerjék a világot és magukat benne, nem utolsó sorban sokat mozogjanak a szabad levegőn.

Az emdrupi játszótér felügyelője akkoriban Jonas Bertelsen tanár volt, akit korábban, mint a dán ellenállási mozgalom tagját, a megszálló németek börtönbe is vetettek. Bertelsen a játszótéri gyerekeket folyamatosan arra biztatta, hogy lázadjanak a hagyományos elképzelések ellen, ne kövessék a járt utat, bízzanak magukban, és hagyatkozzanak a képzeletükre. "A gyerekeknek nincs szükségük konvencionális játszó bútorokra, mint amilyenek a mászókák vagy csúszdák. Inkább földet, fararabokat, téglákat és ásót adjunk a kezükbe", mondta a fentebb említett Sørensen, akit életműve okán máig a 20. század talán legnagyobb tájépítészének tartanak.

A New York-i Governor szigeten található play:groundNYC kalandjátszótér működését elemezve az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiája a következő megállapításra jutott: "A felnőtt irányítása nélküli játék során a gyerekek megtanulják, hogyan működjenek együtt csoportokban, miként osszanak meg tárgyakat és gondolatokat, hogyan tárgyaljanak, oldjanak meg nézeteltéréseket, illetve miképpen állhatnak ki a maguk képviseletében. Ha a gyerek irányíthatja a játékot, gyakorolhatja a döntéshozatali készségeket, a maga tempójában ténykedhet, felfedezheti, mi is érdekli valójában, és mindennek köszönhetően teljes szívvel elmélyed a kiválasztott tevékenységben".

Akármilyen pozitív a visszajelzés róluk, a barkácsolós játszóterek némelyikét a megszűnés fenyegeti, mert egyes szülők annyira aggódnak az esetleges sérülések miatt, hogy nem viszik el a gyerekeket oda. Csakhogy ezeket a játszótereket olyan non-profit alapítványok vagy civil szervezetek működtetik, akik bevétel, felajánlások híján nem képesek az önfenntartásra. Pedig a gyerekek imádják a kalandjátszótereket, ahol nemcsak építhetnek, hanem – mondjuk ha rossz napjuk van – akár rombolhatnak is.  "Az a legszuperebb benne, hogy ilyet otthon nem csinálhatunk", mondta lelkesen egy kislány a BBC riportjában, amelyet a wrexhami The Land játszótéren készítettek.

 

Forrás: 365.reblog.hu

Új hozzászólás