Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szennyezett folyók I.

  • 2017. július 12.
  • PKata

petkupa logo2017-ben július 1. és 9. között ötödik alkalommal rendezték meg a Tiszai PET Kupát, ami hazánk második legnagyobb folyójának védelmét és tisztítását tűzte zászlajára. Az évről évre rangosabb és nagyobb környezetvédelmi és közösségi esemény cégek, önkormányzatok, civil szervezetek részvételével 16 ártéri hulladékból épülő kalózhajóval vágott neki a 71 kilométeres távnak, sőt a tiszai akcióval párhuzamosan a Bodrogon is evez egy kenus takarító különítmény, akik Tokajnál csatlakoztak a flottához, hogy a célul kitűzött 10 tonna hulladék kiemelését teljesítsék. A PET Kupa keretei között Magyarország első folyami mikroműanyagok vizsgálatára is sor került.

Az idei kihívást a 3200-3700 tonna, az év eleji jégzajlással hazánkba érkező hulladék alapozta meg. Ennek nagy részét a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság már összeszedte, a PET flotta pedig a nehezebben megközelíthető részeken dolgozott, illetve a hátramaradt hulladékokat szedte össze.

pet2017_1

„A kihívás nem mindennapi, azonban a cél annál nemesebb. Nagy reményekkel vágunk neki az idei versenynek és igazán ambiciózus célt tűztünk ki magunk elé, a tavaly gyűjtött hulladék kétszeresét, azaz 10 tonna szemét összeszedését. A PET Kupa életében egy újabb mérföldkő, hogy a verseny alatt lezajlik az első folyami mikroműanyag vizsgálat is, melynek eredménye új irányokat adhat a jövőben” – mondta Hankó Gergely a Tiszai PET Kupa projektvezetője.

Az egyhetes megmérettetésnek 250 kalóz vágott neki, 16 ártéri hulladékból épült hajóval. A táv, 71 folyón megtett, kilométer 6 állomással (Dombrád, Ibrány, Balsa, Tokaj, Tiszaladány és Tiszalök). A PET flotta segítségére volt egy bodrogi csapat, akik a tokaji hídnál kapcsolódtak be.

pet2017_2

Az eddig elért eredmények között mindenképp említésre méltó, hogy a Tisza 10 tonna szennyeződéstől szabadul meg a PET Kupa flottáinak munkája során. Az sem elhanyagolható, hogy 3 hulladékmonitoring alkalmával, több száz folyamkilométeren GPS koordinátával lokalizált 160 szennyezett és 21 már megtisztított helyszín került online hulladéktérképre. Az is nagy siker, hogy a Tisza megtisztítása érdekében kezdeményezett két Tiszai Kerekasztal beszélgetés és a határon átnyúló együttműködések sem múlnak el nyomtalanul. A Tiszta Kárpátalja – Önkéntes környezetszépítő mozgalom nyitóeseményével, 2017 májusában Kárpátalján is megkezdődött a tiszai árterek takarítása a PET Kupa csapatának részvételével. Az idei nyár nagy eseménye lesz még a tiszai hulladékból épült, egész évben megújuló energiával működő Szemétevő Szeméthajó vízre bocsátása.

A színes programot felvonultató eseményre számos helyen be lehetett csatlakozni. A kalózokkal és hajóikkal is találkozhatnak, és drukkolhatnak július 8-án a befutóknak a tiszalöki Feketeszakáll Kalandpark és Strand területén.

 

Július 9-én 15 órakor ugyanitt együtt ugrottak az élő folyókért a WWF szervezésében.

 

Forrás: http://www.ng.hu/Fold/2017/07/07/PET-palackok-rettegjetek