Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sitthasznosítás Tárnokon

  • 2006. augusztus 31.
  • humusz
sitt_120Építkezni, felújítani márpedig muszáj. Ilyenkor pedig elkerülhetetlen az építkezési törmelék megjelenése – támad a sitt. A sittel sok mindent nem lehet kezdeni, az ember vesz egy nagy levegõt, rendel egy konténert és borsos áron elszállíttatja. Ez a jobbik eset, persze. Tárnokon azonban megtalálták a legmegfelelõbb módszert.

Amint arról már a KukaBúvárban is hírt adtunk, idén nyáron kelt híre, hogy milliárdos beruházással építési hulladék-tárolókat építenének Budapest határában fuvarozási vállalkozók. A raktáraktól egyrészt kiadásaik csökkenését várják, másrészt a főváros útjait is kevésbé terhelnék a többtonnás teherautók. A depókba maradék építési alapanyagokat és hulladékot szállítanának. Az autópályák mentén elhelyezett telepek nem egyszerű raktárak lennének, fel is dolgoznák itt a törmeléket. A sittet zúzás, őrlés után ismét fel lehet használni. Becslések szerint a szállítási költségek így 10-15 százalékkal csökkenhetnek, jelenleg ugyanis a hulladékot akár 20-30 kilométeres távolságokra kell elszállítani.

Annál is inkább valós probléma ez, hiszen 2008-tól az európai uniós irányelvek előírják az inert (építési) hulladékra is az 50 százalékos újrahasznosítási arány elérését. Inertnek a bontási és építési hulladékot nevezzük, amely hulladék elhelyezése nagy problémát jelent a településeknek – mi nevezzük az egyszerűség kedvéért sittnek. A sitt a kommunális hulladéklerakókban általában 35 százalék helyet foglal el. Tárnok önkormányzata úgy gondolta, ez nem lehet megoldás.

Elébe menve szinte minden országos kezdeményezésnek, az önkormányzat megállapodást kötött a Tárnoki Kőtörő Kft-vel, és a főút mentén – ahol példaáértékű kommunális komposzttelep is működik – létrehozták a sitt-újrafeldolgozó telepet.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben nem a depóniára kerül az inert hulladék, hanem feldolgozásra. A vállalkozásnak eddig is rendelkezésére állt egy mobil gépsor rostával, törőberendezéssel – mostantól azonban Tárnok határában is várja az építési törmeléket. A gép különböző frakcióra tudja szétválogatni az inert huladékot, és azt rekultivációhoz, útalaphoz és vízelnyelő réteghez ragyogóan lehet alkalmazni. Erre az újrahasznosításta törvényi előírás vagy falhatalmazás is van, hiszen az ilyen jellegű anyagokat az útalapban föl lehet használni. A mobil- és álló gépsor által feldolgozott további frakciókat is el lehet helyezni ez lehet föld, faanyag, beton, különböző nagyságú zúzott állapotban.

Ami a tárnoki vállalkozásban igazán példaértékű: a helybékliek ingyen helyezhetik el a hulladékaikat itt. A máshonnan érkező sittért is szinte csak jelképes összeget kell csupán fizetni.

Tárnoki Kőtörő Kft.
Bontott beton és aszfalt, ill. bontási hulladék átvétele: 300 Ft/m3 áron adható le.
Tel: 70-570-8688,
Telephely: Tárnok, M7 pusztazámori lehajtó, Pusztazámor felé 2,5 km.
Nyitvatartás: 7.00 - 17.00