Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 21 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sasakawa díjátadás

  • 2003. szeptember 15.
  • humusz
2003. szept. 12-én, pénteken került sor Budapesten, a Benczúr-házban a Sasakawa Peace Foundation idei díjátadására.
A nemzetközi alapítvány minden évben kiemelkedően tevékeny környezetvédelmi szervezeteket jutalmaz oklevéllel, anyagi támogatással ill. külön dícsérettel.
A HuMuSz másodszor pályázott a díjra, idén a Pepsi elleni fogyasztóvédelmi akciónkat a bíráló bizottság külön elismerésben részesítette.
Ott voltunk, köszönjük! Az első díjat a Természetes Életmód Alapítvány, a másodikat a Greenfo működtetéséért a Környezetvédelmi Újságírók Társasága, a harmadik díjat pedig a Nyitott Kert Alapítvány vehette át.

Gratulálunk!