Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A rágógumi második élete

  • 2018. július 06.
  • Csilla
Egy rágógumit átlagosan néhány percig rágunk, majd eldobjuk, a belőle keletkező hulladék viszont nem bomlik le olyan könnyen. Az angliai Anna Bullus ezért elhatározta, hogy összegyűjti és újrahasznosítja a kidobott rágót, így lesz az utcai hulladékból például köztéri szemetes, vagy éppen kávéspohár.

Évente milliárdos nagyságrendben fogynak a rágógumik világszerte, ezek jelentős része pedig az utcán végzi, ami minden járókelő számára bosszantó, ráadásul feltakarításuk óriási pluszterhet jelent az önkormányzatok számára. A cigarettacsikk után ugyanis az eldobott rágógumi előfordulása a leggyakoribb a közterületeken. Egy brit tervező, Anna Bullus megelégelte a helyzetet és elhatározta, hogy újrahasznosítja az eldobott ragacsot.

Még körülbelül 10 évvel ezelőtt Anna egy projekthez tanulmányozta az utcai szemeteseket, hogy megvizsgálja, mit lehet belőle újrahasznosítani, és mit nem.  A nőt megdöbbentette, mennyi rágógumit tartalmaznak a szemetesek, melyeket senki nem hasznosít újra. A rágógumi kémiai vizsgálatával rájött, hogy annak fő összetevője a szintetikus gumi, amely hasonlít a műanyaghoz. Az anyagot név szerint poliizobutilénnek nevezik, ugyanaz az alkotóelem, amely a kerékpárok gumibelsőjében is megtalálható. A tervezőnő meglátta a potenciált az anyagban, így neki is látott saját projektjének, a rágógumik újrahasznosításának.

A rágógumiból egy worcesteri üzemben készítenek tárgyakat, úgy, hogy újrahasznosított műanyagot adnak a gumihoz. Így a késztermékek gumiaránya változó, de a minimum 20 százalék biztos. A keveréket innen már csak formába kell önteni és meg is születik egy új használati tárgy. Anna rágógumiból már tervezett poharat, utcai szemetest, de még cipőtalpat és gumicsizmát is.

A legnagyobb kihívás az volt Anna számára, hogyan gyűjtse össze a rágógumit. Erre a célra egy rózsaszín, gömb alakú kukát tervezett, amelybe kifejezetten csak rágógumit lehet dobni – a dolog pikantériája pedig, hogy maguk a szemetesek is újrahasznosított rágókból készülnek. Először a Winchester Egyetem 8000 fős campusán tesztelték a kis rózsaszín kukákat, ahova 11-et telepítettek a gyűjtőedényekből. Az újrahasznosított rágóból kávéspoharak készültek, melyeket a diákok kaptak meg, így hamar nagy sikere lett a projektnek. Egy kávéspohár egyébként nagyjából 42 darab rágót tartalmaz.

Angolul tudó olvasóink ide kattintva egy videón is megtekinthetik, hogyan hasznosítja újra az eldobott rágógumit Anna Bullus.

rágógumi újrahasznosítás

forrás: http://korkorosgazdasag.hu/arcok/ragogumi-masodik-elete/