Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pályázat az erdei iskola kedvezményes támogatására

  • 2009. augusztus 25.
  • beus
A MAGYARORSZÁGI IFJÚSÁGI SZÁLLÁSOK SZÖVETSÉGE ERDEI ISKOLA SZEKCIÓJA PÁLYÁZATOT HIRDET oktatási intézmények részére.
A pályázat célja: az erdei iskola, mint tanulási forma megvalósításának kedvezményes támogatása a 2010-es gazdasági év (2009/2010 tanév második félév, 2010/2011 tanév első félév) környezeti nevelési tantervi követelményeinek teljesítése érdekében. Olyan osztályok 5 nap/ 4 éjszakás erdei iskolájának kedvezményes támogatása a cél, amelyek elkötelezettek a környezeti nevelés iránt és ez a pályázatukból is kitűnik. A pályázat tárgya: - 2010. év 21. hete - 2010 január, február, március, április, szeptember, november, december hónapokra tervezett erdei iskola programok megvalósítása. A pályázók köre: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 20.§ (1)-ben foglaltaknak megfelelő, alap-és középfokú nevelési, oktatási intézmények, fenntartótól függetlenül. A támogatás formája: Kedvezményes szolgáltatás biztosítása Pályázati feltételek: • A pályázatban osztályok pályázhatnak • Az erdei iskola programokat a teljes osztálylétszámmal kell megvalósítani. • A pályázaton 5 nap/4éj időtartamra lehet pályázni • A pályázónak be kell mutatnia, hogyan illeszkedik az erdei iskola saját intézménye pedagógiai programjába. • A választott térségben milyen célt kíván megvalósítani. • A pályázó osztály erdei iskolai múltja. • Érvényesen pályázni csak a jelen pályázathoz tartozó, megfelelően kitöltött pályázati adatlap benyújtásával lehet (letölthető a www.miszsz.hu vagy a www.gyermeklancfu.hu honlapról) • Hiánypótlásra nincs lehetőség. A pályázati kedvezmények: 2010-es év 21. hetében : - 2010-es év 21. hetében a program, szállás, étkezési költségből 21 % kedvezményt biztosít a pályázatban szereplő MISZSZ Szolgáltató, 2010 január, február, március, április, szeptember, november, december hónapokban: - minden 21 fő után 2 kísérő pedagógus a MISZSZ Szolgáltató vendége, - 21 % kedvezményt biztosít a MISZSZ Szolgáltató az igényelt erdei iskola program minden moduljából, - minden 21. résztvevőnek 21 % kedvezményt biztosít a MISZSZ Szolgáltató az szállásköltség portai árából, - minden hónap 21. napján 21 % kedvezményt biztosít a MISZSZ Szolgáltató az étkezési költségből, - 21 % kedvezményt biztosít a MISZSZ Szolgáltató a teljes költségből azoknak a tanulóknak, akik valamilyen országos versenyen (tanulmányi, sport, művészeti, stb) egyéniben 1-6 helyezést értek el (ezt hitelesen dokumentálni kell) - minden 21 pedagógusnak MISZSZ tagkártyát ajándékoz a MISZSZ. A tagkártyát a program végén 2010 december 21-én sorsoljuk ki az erdei iskola programban résztvevő pedagógusok listájából. A kedvezményes támogatás felhasználható: A MAGYARORSZÁGI IFJÚSÁGI SZÁLLÁSOK SZÖVETSÉGE ERDEI ISKOLA SZEKLCIÓJÁBA tartozó erdei iskola szolgáltatást biztosító tagjainak szálláshelyein: Cserhát Erdei Iskola Kétbodony GÓ-NA Őrségi Központ Szentgyörvölgy Csattogóvölgyi Pihenőházak Kismaros Iglauer Park Városlőd Hagyományőrző Falusi Pihenő ¨Felsőtelekes Maróthegyi Sólyomfészek Pusztamarót Lipicai Szálloda, Turistaház és Étterem Szilvásvárad Öreg-tó Klub Hotel Tata Rózsa Erdei Iskola és Turistaszálló Rózsaszentmárton Balaton Öreg Bence Turistaház Pusztafalu Zánkai Gyermek és Ifj. Centrum Zánka Öko-Park Panzió Szarvaskő Árnyas Park Balatonalmádi Vizisport Turistaház Tokaj Balatonakali Gyermektábor-Erdei iskola Zsóry Zsibogó Mezőkövesd Balatonszepezdi Gyermektábor Alföld Káptalanfüredi Gyermektábor Gyermeküdülő és Turistaszálló Kunbaracs Ifjúsági Tábor Balatongyörök Pájer Camping Gyomaendrőd Somogy M-i Gyermektábor Fonyódliget Turisztikai és Szabadidő Központ Szolnok Csillebérci Szabadidőközpont A pályázható helyszínekről a www.miszsz.hu vagy a www.gyermeklancfu.hu honlapokon található tájékoztatás. Előnyt élveznek azok az osztályok: • melyek programjuk megvalósítását szeptember, október, március, április hónapra tervezik • tagjai az Erdei Egyesületnek A pályázónak be kell küldeni: A pályázat teljes dokumentációját (pályázati anyag, befizetést igazoló csekk másolata, versenyen elért eredmény másolata) egy nyomtatott példányban, a törvényes képviselőjének és az osztályfőnök aláírásával, az intézmény bélyegzőjével hitelesítve postai úton Gyermekláncfű Kézműves és Oktatási Műhely 3033 Rózsaszentmárton Kölcsey út 80 címre. A pályázat elbírálása: 1. A pályázatokat a Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége Erdei Iskola Szekciója és az Erdei Iskola Egyesület képviselőiből felállított Bíráló Bizottság értékeli. 2. A pályázatok támogatásáról a döntést követően 15 munkanapon belül a pályázatot kezelő Gyermekláncfű Kézműves és Oktatási Műhely értesíti a pályázókat a döntés eredményéről (e-mailban), illetve a nyertes pályázók listáját www.miszsz.hu és a www.gyermekláncfű-hu honlapon közzéteszi. Egyéb információk: • A pályázat beadási határideje (a postabélyegző kelte): 2009 október 19. (Kérjük ellenőrizzék, hogy a postán dátummal ellátott bélyegző kerüljön a borítékra!) • a pályázónak pályázati kezelési költség címén 3000 Ft-ot a Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet 62100119-15121772 számlaszámra kell átutalni vagy rózsaszín csekken kell befizetni a Gyermekláncfű Kézműves és Oktatási Műhely 3033 Rózsaszentmárton Kölcsey út 80 címre . • A borítékon fel kell tüntetni: "A NYERŐ 21 – MISZSZ ERDEI ISKOLA 2010" • A pályázat elkészítését segítő szakmai anyagok a www.miszsz.hu és a www.gyermeklancfu.hu honlapon találhatók meg. A pályázatról további információt a Gyermekláncfű Kézműves és Oktatási Műhelynél Tóth István ügyvezető nyújt a 06 20/9685-791-es telefonszámon, illetve [email protected] e-mail címen.