Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Örökbefogadják a töves karácsonyfákat Bordányban – a többi fenyőből pedig mulcsot készítenek

  • 2017. január 04.
  • Csilla
Lassan véget érnek az ünnepi pillanatok, elillan a mézeskalács illata otthonainkban. Ráadásul a karácsonyfáról is potyognak a tűlevelek.

A hagyományok szerint a karácsonyi időszak január 6-án, Vízkeresztkor ér véget, a legtöbb családban ekkor kerülnek le a fenyőről a díszek. Bordány Nagyközség Önkormányzata, mint a Nulla Hulladékos Chartához csatlakozó település új kezdeményezésként elszállítja a belterületi háztartásoktól a díszektől teljesen megtisztított karácsonyfákat, hogy azokat már a tavaszi zöldterületi munkákhoz újrahasznosítsa. A megmaradt töves fenyőfákat pedig örökbe fogadják és a településen, illetve egy csemetekertben ültetik el.

”A település még tavaly novemberben csatlakozott a Nulla Hulladékos Települések sorába, ahol azt vállaltuk, hogy számos új ötletet valósítunk meg az újrahasznosítás, illetve a környezetvédelme kapcsán. Ez is egy ilyen kezdeményezés, hiszen sok háztartás nem tud mit kezdeni az ünnepek után már feleslegessé vált fenyőfákkal. Ha valaki a megvásárolt töves karácsonyfát végül mégsem szeretné kiültetni a kertbe, azt örökbefogadjuk és a településen elültetjük. A tő nélküli fenyők összegyűjtését követően mulcsot készítünk a fákból, amelyet akár virágültetéshez vagy talajtakaróként már a tavaszi zöldterületi munkák során hasznosítani tudunk. De ami talán a legfontosabb, hogy ezzel a programmal is a bordányi lakosság környezettudatosságát tudjuk erősíteni” – mondta el Kiss-Patik Péter, a nagyközség alpolgármestere.

A felajánlott töves fenyőket január 10-től, keddtől várják a Faluházban egészen január végéig, míg a fenyőfák összegyűjtésére január 10-én és 17-én kedden kerül sor. Kérik a lakosságot, hogy a karácsonyfákat mindkét nap reggel 7 óráig helyezzék ki a ház elé. Az önkormányzat településüzemeltetési munkatársai csak a teljesen megtisztított szaloncukorpapír és dekoráció mentes fákat szállítják el.

A bordányiak együttműködését és környezetbarát hozzáállását ezúton is köszöni az önkormányzat!

Fenyőfa örökbefogadás

Forrás: http://bordany.com/index.php/2017/01/04/karacsonyfahasznositas/