Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nyerj családi öko-wellness tábort – PÁLYÁZAT

  • 2018. október 02.
  • Csilla

Gyertek családostul kikapcsolódni a csodás Verőcére, ahol a gyerkőcök öko-táboroznak, addig apa és anya tematikus programokon vehet részt. A táborban különös figyelmet fordítunk a tudatosságra, különösen a környezettudatosságra, a kikapcsolódásra és, hogy mindezt a családok együtt, egyensúlyban élhessék meg.

Időpont: 2018. október 29. – november 2.

Helyszín: Verőce, Csattogóvölgy

A tábor fő tematikája a hulladékmentes szemléletmód átadása a családoknak olyan formában, ami a mindennapokba egy kis odafigyeléssel könnyen átültethető. A gyerekek a szelektív hulladékgyűjtéssel barátkoznak, megismerve különböző anyagok előállítást, környezeti előfordulását és azt, miért fontos óvni a környezetünket. Sok kirándulással, szabad játékkal, barkácsolással, újrahasznosítással.

A tábor tartalmazza:
– 4 éjszaka szállás
– napi háromszori étkezés (gyerekeknek négyszer)
– délelőtti fakultatív programok (jóga, sajtkészítés, masszázs stb)
– délutáni gyerek- és felnőtt foglalkozások

Az utazást egyénileg kell megoldani!

A tábor ára (pályázat nyerteseinek):
Felnőtt: 15.000 Ft/fő/5 nap
Gyerekek számára ingyenes
A táborba CSAK pályázati úton lehetséges felvételt nyerni!
A táborba a gyerekek csak szülővel vagy nagyszülővel érkezhetnek, közös szobát kapnak.

Részletes program és a jelentkezés feltételei itt érhetőek el.

 

Szervező: Ökologistic Alapítvány