Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

No Plastic Fantastic

  • 2018. május 16.
  • PKata

2018-ban megszületett az összefogás: No Plastic Fantastic néven hozott létre szövetséget a Street Food Egyesület, a Zöld Övezet Társulás és Doremi.Today, hogy minden vendéglátóegységet és rendezvényt műanyagmentessé tegyen Magyarországon. A szövetség szerint a kereskedők, rendezvényszervezők és vendégek egyaránt információra szorulnak a témában, de az ügy érdekében a kormánynak is lépnie kell egy egységes szabályozással.

 

Minden rendezvény és vendéglátóegység lehetne műanyagmentes Magyarországon, ha kellő információval rendelkezne a témában, ezért szövetséget alapított a Street Food Egyesület, a Zöld Övezet Társulás és Doremi.Today. A No Plastic Fantastic első lépése egy teljeskörű tanulmány kidolgozása volt, amelyből minden érintett megtudhatja, mit kell tennie a hulladékmentes vendéglátás érdekében.

 

A szervezet első referencia-rendezvénye a május eleji Food Truck Show volt, ahol a keletkezett hulladék 45 százaléka lebomló anyagokból állt. Az eseményen minden tálalási eszköz környezetbarát: az étkészlet fából, a tálcák papírból, a poharak PLA-ból, vagyis kukoricakeményítőből készültek.

 

„A rendezvények szemeteit elégetik, amelyet a gyerekeink belélegeznek. Több éves munkánk gyümölcse, hogy a Food Truck Show-ra érkező vendégek és vendéglátósok megtanulták: nem hagyunk szemetet magunk után, szelektív hulladékgyűjtőt használunk, és a poharakat újratöltjük, nem dobjuk el. Azért drága a kukoricából készült PLA pohár, mert nem gyártják Magyarországon, hiszen még kevesen használják” – mondta el Vad-Horváth Zoltán, a Street Food Egyesület elnöke.

 

A szövetség amellett, hogy segítséget nyújt minden rendezvénynek, aki zöldülni szeretne, a környező európai országok jogszabályait is megvizsgálta. A No Plastic Fantastic végső célja ugyanis, hogy a környezetbarát vendéglátásért a kormány is lépéseket tegyen, és egy egységes jogszabályozással műanyagmentessé tegyék a magyarországi vendéglátást.

 

Forrás: http://www.dontwasteit.hu