Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság filmpályázata

  • 2016. június 15.
  • PKata

Lezajlott az NHI filmpályázat döntő zsűrizése és átadták a díjakat a legjobb, legkreatívabb filmek készítőinek kedden Budapesten, az Anker Klubban. A megmérettetés keretében a pályázóktól azt kértük, „fordítsák le” a mindennapok nyelvére, mit takar számukra a környezettudatosság fogalma. A Filmpályázatunkra összesen 81 kisfilm érkezett be.

 

Ebben a műfajban ma a legnehezebb feladat áttörni azt az információs zajt, amelyben élünk – hangzott el a beérkezett filmek értékelése során a zsűritagoktól, akik szerint csak úgy lehet a közönséget, a célcsoportot elérni, ha a filmek valamilyen pluszt tartalmaznak. A zsűrit Novák Péter színész, rendező, Pokorny Lia színésznő, Vadon János, rádiós műsorvezető, valamint Scodnik Kinga, a pályázatot kiíró OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság titkárságvezetője alkotta.

filmpalyazat

Az idei filmpályázat döntőjébe az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség és a kiíró OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság munkatársai választották ki a 18 legjobb alkotást. A végső zsűrizés keretében az alábbi videók készítőit találták a legjobbnak a zsűritagok.

 

A Tinik (14-18 év közöttiek) korcsoportjában az alábbi díjakat ítélte oda a zsűri:

1. helyezett: Póré Marcell – Légy Te is válogatós!

 

2. helyezett: Matyovszky Benedek, Lemle Béla – Pofagyalu

3. helyezett: Sőregi Soma Sándor – Támad a szemét!

 

A Fiatalok, de már felnőttek (19-30 év közöttiek) korcsoportban az alábbi díjakat ítélte oda a zsűri:

1. helyezett: Rózsa Gábor – Több időt nyersz

2. helyezett: Molnár Kristóf – Kukakapitány

3. helyezett: Szabó Gergő Ferenc – PetMester

Különdíj: Kump Edina, Kőszegi Tamás – Kumpék és Kőszegiék csodálatos élete

Különdíj: Zsólyomi Fruzsina, Szepesi András, Seres Balázs – „nem zavar”

 

A 30+ (30 év fölöttiek) korcsoportban az alábbi díjakat ítélte oda a zsűri:

1. helyezett: Földes Tamás – 2074 – Budapest

2. helyezett: Horváth Pál – Eltévedve

3. helyezett: Manga István, Soós Alexandra, Soós Dániel – Csak EGY

Különdíj: Horváth Pál – Eltévedve

 

A díjazottak az oklevél mellé különböző értékű Media Markt ajándékkártyát kaptak jutalmul, annak érdekében, hogy a jövőben még jobb, komolyabb eszközökkel tudjanak filmeket készíteni akár a környezettudatossághoz kapcsolódó témákról.

 

Bővebben: http://szelektalok.hu