Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Műszálas ruhákkal és autógumikkal nyírjuk ki az óceánokat

  • 2017. február 24.
  • PKata

autógumiA szakemberek hét földrajzi régióra kiterjedően vizsgálták a hétköznapi tárgyak és ipari termékek kopásából, bomlásából származó mikroműanyagok – öt milliméternél kisebb átmérőjű műanyagrészecskék – természetben való előfordulását. A jelentés szerint az évente az óceánokba kerülő nagyjából 9,5 millió tonnányi plasztikhulladék 15-31 százalékát tehetik ki ezek a mikroműanyagok, amelyeknek csaknem kétharmada az autógumik kopása és a műszálas ruhák mosása révén kerül a természetbe.

A szakemberek hét földrajzi régióra kiterjedően vizsgálták a hétköznapi tárgyak és ipari termékek kopásából, bomlásából származó mikroműanyagok – öt milliméternél kisebb átmérőjű műanyagrészecskék – természetben való előfordulását. A jelentés szerint az évente az óceánokba kerülő nagyjából 9,5 millió tonnányi plasztikhulladék 15-31 százalékát tehetik ki ezek a mikroműanyagok, amelyeknek csaknem kétharmada az autógumik kopása és a műszálas ruhák mosása révén kerül a természetbe.

A dokumentum kiemeli, hogy a fejlett világ bizonyos részein, ahol hatékony hulladékkezelés folyik, úgy mint Észak-Amerikában, a mikroműanyagok nagyobb mértékben járulnak hozzá az óceánok szennyezéséhez, mint a nagyobb méretű plasztikhulladékok. Ázsiában a szintetikus textilek, míg Amerikában, Európában és Közép-Ázsiában az autógumik jelentik a mikroműanyagok elsődleges forrását.

Joao de Sousa, az IUCN munkatársa szerint az eredményeket figyelembe kell venni az óceánok szennyezésének megfékezését célzó globális stratégiák kidolgozásakor, amelyeknek ki kell terjedniük a termékek és az infrastruktúra áttervezésére, valamint a fogyasztói magatartás megváltoztatására is.

A jelentés remek kezdeményezésnek nevezte a kozmetikai termékekben használt mikroszemcsék betiltására irányuló törekvéseket, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ezek mindössze a mikroműanyagok 2 százalékát teszik ki.

Stabil kémiai szerkezetük miatt a mikroműanyagok rendkívül ellenállóak, a mikroorganizmusok képtelenek őket lebontani. A halak, kagylók, tengeri madarak véletlenszerűen elfogyasztják a mikroműanyagokat, amelyek ezáltal pusztítják a tengeri élővilágot.

A mikroműanyagok gyakran a tengervíz felszínén lebegnek, de felhalmozódhatnak az iszapban, mikroorganizmusokhoz tapadva. Az Északi-sarkvidékhez hasonló törékeny ökoszisztémákra gyakorolt hatásuk pedig – a mikroműanyagok befolyásolhatják a jégképződést és -olvadást is – még mindig ismeretlen.

 

Forrás: http://hvg.hu/instant_tudomany

További cikk ebben a témában: http://www.zip.hu