Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mit tehetünk a műanyaghulladékkal

  • 2015. augusztus 30.
  • PKata

A műanyag flakonoknak sok felhasználási lehetősége van, ha nem dobjuk ki ezeket. Díszeket, sőt bútorokat is készíthetünk belőle, nem kell hozzá más, csak egy kis türelem, találékonyság és néhány PET-palack. Nézzünk egy pár ötletes példát az újrahasznosításra. 

 

Ház, kerítés 

petpalack1 Töltsük meg a palackokat sárral, majd zárjuk le a tetejüket, ezután helyezzük egymásra egyenletesen, mintha falaznánk, tapasszuk egymáshoz betonnal, majd jöhet a festés, díszítés.

 

 

 

 

 

Cserép

petpalack_cserep

Vágjunk lyukat a palack egyik oldalán, majd igazítsuk ki a széleit, hogy ne maradjon éles. A másik felén csináljunk egy pár lyukat, hogy a fölösleges víz távozni tudjon, ezután ültessük be a növényt, ugyanolyan módon, mintha egy rendes cserépbe ültetnénk. A PET-palackból készült cserepet fel tudjuk lógatni is.

 

 

 

 Függöny

petpalack_fuggony

Lakásunk esztétikus dísze lehet a Pet-palackból készült függöny. A palackok talpait kell hozzá levágni, az így készült szirmokat pedig damillal összekötni a megfelelő pontokon. Kicsit időigényes, de az eredmény magáért beszél: létrehozunk egy mutatós függönyt és ma környezetet sem szennyezzük. 

 

 

 

 

 

 

 

 Madáretető

petpalack_madareteto

Télen gondoljunk a madarakra is, nem találnak élelmet, segítsünk nekik ebben. Ennek a legegyszerűbb megoldása a Pet-palack átalakítása, vágjunk lyukat a palackra, majd a lyukak széleit egyengessük el, ne maradjon éles, majd töltsük meg napraforgó maggal.

 

 

 

 

  Kerti seprű

petpalack_sepru

Ehhez egy kicsit több idő szükséges, és több palack, de az eredmény egy nagyon erős, masszív seprű lesz, érdemes kipróbálni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: agraroldal.hu