Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Másfél doboznyi cigarettacsikkért - négymillió forint

  • 2015. január 28.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

Egy szingapúri férfit több mint négymillió forintot érő helyi pénzre büntettek meg, mert kidobálta a csikkeket az ablakán. Igaz, a szabályok értelmében meg is vesszőzhették volna.

Rekordbüntetést szabtak ki egy 38 éves szingapúri férfira, amiért rendszeresen kidobálta a cigarettacsikkeket a lakása ablakán. A hatóságok csikkenként 600 dollárt számoltak fel, ebből keletkezett a 19800 szingapúri dollárnyi összeg. Az első 33 koporsószög miatt kapott büntetés mellett, a 34-ik miatt már népnevelő közösségi munkát is kiszabtak rá.
A Nemzeti Környezetvédelmi Ügynökség közel 600 helyszínen telepített térfigyelő kamerát, és a honlapja szerint csak a tavalyi évben 206 intézkedést folytatott szemetelés miatt, a rekordbüntetésre ítélt férfi is ennek segítségével bukott le.

Szingapúr híres a tisztaságmániájáról, nemrég például megtiltotta a rágógumi importját. A vandalizmust és a szemetelést pedig akár nyilvános vesszőzéssel is büntethetik.

Forrás: zold8.hu