Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Majd a giliszták elintézik a munkát

  • 2015. április 23.
  • névtelen (nem ellenőrzött)
Egyelőre szinte láthatatlan vállalkozó a szakácsból lett Mauczka Máté, pedig amit ő csinál, az mindannyiunk számára fontos. És ehhez több millió segítsége is van!

Azért mondom láthatatlan vállalkozónak, mert bár ez már a harmadik év, hogy őstermelőként biohumusz­gilisztákkal foglalkozik, vállalkozása igencsak függ a 90­es évek gilisztázós őrületének még ma is pejoratívan csengő visszhangjától.Pedig Máté tevékenysége messze áll az akkor sokak anyagi csődjét eredményező pilótajátéktól. A gilisztákat a horgászoknak adja el, a vállalkozás alapja azonban a megtermelt, előállított humusz.


A Szárazréten nagyapjával, Végh Györggyel közösen alakították ki a melléképületben a több, mint kétmillió trágyagiliszta lakóhelyét, úgy 700 mázsa földből. A piaci rést meglátni, hogy egyetlen nagykereskedő, vagy kertészeti áruda sem árul humuszt, csak annak kikiáltott, de tápanyagtartalmában lemaradó virágföldet nem volt bonyolult. A multikkal versenyezni és a vásárlói tudatban már rögzült ismeretekkel leszámolni, már nehezebb.

A ma kapható virágföldekben tőzeg van, alig tartalmaznak nitrogént, vagy kalciumot.


 Ma a műtrágya az elterjedt, pedig annak idején a régiek, a parasztok jól tudták, hogy a trágyagiliszta által megdolgozott földből a növények azonnal fel tudják venni a számukra hasznos tápanyagokat. Hét méterre lefúrja magát, leviszi a nedvességet a gyökerekhez, segítségével remekül átszellőzik a talaj. Eredményes és főleg kíméletes munkáját össze sem lehet hasonlítani nagy nyomású kompresszorokéval, amelyek inkább csak szétrobbantják a talajt és tönkreteszik a növények gyökérzetét ­ foglalja Végh György, aki szaktanácsaival segíti a vállalkozó unokát. A megtermelt anyagot ők maguk is használják ha most már benne járnánk a nyári zöldségek érési szezonjában, megmutatnák a terasz széléig felkapaszkodó, ökölnyi fejeket hozó paradicsomtöveket.

Az optimális keverési arány a 25:75 százalék, előbbi a humusztartalom, a többi az ültetőközeg.

2015. a mezőgazdaságban a Termőföld éve.


Bár ne lenne igaza a honi prognózisoknak, amelyek 2050­re a magyar termőföldek felét már terméketlennek jósolják! mondja Máté. A fiatalember megdöbbent, mikor ezt az adatot egy mezőgazdasági konferencián meghallotta. Annak viszont örül, hogy sok fiatal család már tudatosan keresi a vegyszermentes zöldségféléket, amelynek megszületésénél a giliszták is bábáskodtak.

 

Kocsis Noémi

 

(Forrás: feol.hu)