Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 20 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarul is megjelent a NO LOGO című könyv

  • 2004. szeptember 09.
  • humusz
Naomi Klein No Logo című könyve elsősorban a mai globális fogyasztói világ társadalmi, kulturális és gazdasági problémáival foglalkozik.
Elindul a leginkább láthatótól: a reklámoktól, bemutatja a reklámbiznisz szédítő felfutását, az életünket behálózó marketingpraktikákat, majd elemzi azt, ami e mögött van - a foglalkoztatottság csökkenését, a munkavállalók kiszolgáltatottságának növekedését a fejlett államokban, a szegény országok munkásainak kizsákmányolását, a közterek (iskolák) vállalatok általi kisajátítását, az élet- és választási lehetőségek szűkülését. Végül, ami igen érdekes, kitér azokra a civil és ellen-kulturális mozgalmakra is, amelyek a fogyasztói világgal, a konzumerizmussal szemben igyekeznek üzeneteket megfogalmazni, alkotásokat létrehozni, vagy alternatív életlehetőségeket kialakítani.

A No Logo elemző, adatokra támaszkodik ugyanakkor élvezetes, "történetmesélő" stílusban megírt mű.

A könyv elsőként most hétvégén a KÖNYVPARÁDÉ 2004 rendezvényen (2004. szeptember 10 - 12. nyitva: 10.00 - 20.00 a WESTEND bevásárlóközpont tetőteraszán) lesz megvásárolható, és hamarosan bolti forgalomba is kerül. Kapható továbbá az Ökoszolgálat Zöld Boltjában (Budapest V. Nádor u. 34.).

A No Logo 10% árengedménnyel, 3550 Ft-ért (amely a postaköltséget is tartalmazza) megrendelhető közvetlenül a kiadótól: www.nologo.hu.

Ugyanitt még több információ a könyvről és a No Logo mozgalomról.