Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 20 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lerakót számoltatott fel az E-Misszió

  • 2003. november 05.
  • humusz
Október 29-én sikerült felszámoltatnunk Nyíregyháza egyik legnagyobb illegális hulladéklerakóját. Évek óta gyûlt a szemét a Gyûrû és Bimbó utca sarkán, az ott lakók szerint szekérrel, teherautóval hordják oda a szemetet.
Szervezett szemétszállításba nincs a terület bekapcsolva, mert út sincs, a kukásautó nem tud mindig bemenni.
Több mint 15 IFA-nyi hulladékot vittek el, legalább 120 köbméter volt, abszolút vegyes háztartási hulladék, teli rengeteg ronggyal. Ha az ottlakók vállalják a fizetést, akkor kapnak majd egy-egy kukát(kisebbség...), de mindenképpen kikerül egy nagy konténer (4-5 házat érint), a földutat pedig feltöltik törmelékkel, hogy a kukásautó be tudjon oda jutni. Az ottlakók vállalták a rend fenntartását (ezt azért ellenőrizzük majd) és hogy nyakon csíopik az oda szemetelőket.
Nagyobb hírverést terveztünk az ügynek, TV2-t is értesíteni, de a Kht-sok megint el....ták a dolgot. Hiába beszéltük meg, hogy két-három nappal előre szólnak, hogy a TV-seket legyen időnk odahívni, valamit az alkalmazottak félreértettek és el kezdték a szemét feltakarítását. Nekünk akkor szóltak, amikor elindult a munka. A helyi lakosság közül néhányan segítettek. Szerencsére sikerült az utolsó pillanatban egy stábot szereznünk, úgyhogy a Városi TV híradójában benne volt egy rövid híradás, narrátoros felvezetéssel. Riportokat is csináltunk (rögtönözve, Maya mint a VTV riportere:-), az majd egy másik műsorba megy.
Maya