Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lengyel szemétmaffiára figyelt fel az Európai Bizottság

  • 2018. augusztus 13.
  • CsViki

Az Európai Bizottság érdeklődését is felkeltette az az ügy, amelyben állítólag jelentős mennyiségű háztartási hulladékot szállítanak illegális üzleti vállalkozás keretében Lengyelországba más országokból. A szeméthelyzet idén januárban vált problematikusabbá, miután Kína importtilalmat rendelt el az újrahasznosítási célú műanyagra.

Az elmúlt hónapokban több százezer tonna olyan szemét égett el Lengyelországban, amelyet részben külföldről - Csehországból, de Olaszországból, sőt, még az Egyesült Királyságból is szállítottak be az országba. A Bizottság jelezte, monitorozni fogja az ügyet, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, a rendezés a tagállamok felelőssége a vonatkozó uniós standardok betartásával.

A lengyel parlament júliusban fogadta el az úgynevezett hulladék-csomagot, amely a terület rendbetételét célozza, egyebek mellett a tárolási idő lerövidítésével, a hulladéklerakók szigorúbb ellenőrzésével, illetve súlyos pénzbüntetés kilátásba helyezésével. A szabályozás értelmében a jövőben csak a nyersanyagként újrahasznosítható hulladék lesz importálható Lengyelországba.

A jelenségről a brit The Telegraph számolt be először, amely szerint a lengyel "szemétmaffia" zloty milliókat keres az illegális szeméttranszfereken; a helyzet kialakulásához a helyi korrupció is nagyban hozzájárulhatott. A brit lap szerint a kínai lépést követően Lengyelország az Egyesült Királyságból származó szemét hatodik legnagyobb befogadója lett globálisan, és második számú átvevője az EU-n belül (Hollandia után). A szemét elégetése nem feltétlen tartozik azonban a stratégiához, a nagy mennyiségben tárolt hulladék öngyulladásának valószínűsége ugyanis önmagában is meglehetősen magas.

Forrás: portfolio.hu