Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Iskolai közösségi bútorok újrahasznosított alapanyagokból

  • 2016. március 09.
  • Csilla

Emlékeztek még a tavaly meghirdetett Re-bútort az aulába! pályázati felhívásunkra? A legjobb ötleteket kerestük arra, hogy hogyan lehet maradék anyagokból, feleslegesnek tűnő tárgyakból kreatívan új bútorokat létrehozni, amelyek az iskolát is színesebbé tehetik. A legjobb terveket a nyertes iskolai csoportok meg is valósították.

Az első bútorral a Budapest XVI. kerületében található Móra Ferenc Általános Iskola diákjai készültek el. A tervek alapján az alábbi anyagokat használták fel: háló, hokiütő, autó ülés, deszka, bőrönd, szivacs, autógumi, ajtó. A terveket maguk a 2.b osztályos tanulók készítették el.

Tervezés

Készülnek a tervek.

Tervezett re-bútor

A terv.

Kész re-bútor

És a terv alapján elkészült bútor.

A megvalósításban a szülők is aktívan részt vettek, az alapanyagok az autóbontóból, nagyszülőktől és az iskola selejtes raktárából kerültek ki. Érdekesség továbbá, hogy a bőröndök belseje polcként üzemel, amelyekben könyveket helyeztek el. A hálóra a diákok által összeírt idézetek, jó kívánságok kerültek fel.


 A Székesfehérvári Németh László Általános Iskola esetében az iskolában található leselejtezett elemeket vették alapul. Az ötletük az volt, hogy az aulában többek által is használható játékasztalokat készítsenek. Ehhez régi ping-pong asztalokat, fiókos szekrényeket, üléseket használtak fel, amiket a diákok varázsoltak újjá sajátkezűleg.

Játékasztal terv

Terv

Előkészületek

Folynak a munkálatok.

Elkészült játékasztalok

Nagy népszerűségnek örvendenek az elkészült játékasztalok.

A játéklapok cserélhetőek, így az idők során frissíthető. A játékok tartozékait az asztal alatt elhelyezett felújított szekrényekben tárolják.


A Bezenye Horvát-Magyar Kétnyelvű Általános Iskola által benyújtott pályázat egy kültéri tanterem tervét foglalta magában. A tervezésnél a 6. osztályos diákok bevonásával felmentek az iskola padlására körülnézni, hogy milyen felhasználható kincsekre bukkanhatnak, amelyeket a megvalósításnál felhasználhatnak. A csoport így kapta a "Kincskeresők" nevet. Talált alapanyagok: régi alsós kispadok, növényvédő hálók, televízió állvány, tantermi székek.

Kincset érő székek

Talált "kincs".

Szorgos kezek

Megújulnak a tantermi székek.

Elkészült kültéri tanterem

Az elkészült kültéri tanterem.

A székekhez a hálókat használták és készítettek belőlük háttámlát. A bútorok könnyen mozdíthatóak, így télen a padláson kapnak helyet.

 

 

Köszönjük szépen a felkészítő pedagógusoknak és lelkes diákoknak a fantasztikus ötleteket! Reméljük, hogy mások számára is inspirációként fognak hatnak. A példák is mutatják, hogy ahány iskola, annyi megoldás létezhet a lomként gondolt tárgyak, eszközök megújítására.

 

 

A pályázat az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap által finanszírozott projektjének keretein belül került megvalósításra. Projektazonosító: NCTA-2014-8346-E. Bővebb információ: www.norvegcivilalap.hu

támogatók