Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nulla Hulladék ötletpályázat eredményhirdetés

  • 2010. február 03.
  • foldesidora

A tavalyi évben meghirdetett ötletpályázatunkra az ország különböző területeiről sok szép munka érkezett. A kiírásban arra kértük a diákokat, hogy hulladékos szemmel nézzenek rá az iskolai tevékenységeikre.


Úgy tűnik, a felhívással nehéz feladat elé állítottuk a diákokat. A hulladékmegelőzési ötletek gyűjtése a legtöbb csapatnak jól ment, az iskolai program kidolgozás és/vagy megvalósítása már nagyobb kihívást jelentett. Szerencsére azért sokaknak így is sikerült a szelektív hulladékgyűjtésen túlmutató, hulladékmegelőzési programot összeállítania. A példaértékű ötletekről a jövőben hírt adunk honlapunkon és a KukaBúvárban.

Ízelítőül néhány téma, amikről részletes leírást kaptunk:

  • - „zöld disco”

  • - komposztálási program

  • - iskolai előadássorozat a témában

  • - iskolai büfé „zöldítése”


A beérkezett pályaműveket 3 tagú szakmai zsűri értékelte. A két kategória nyerteseink kívül 6 iskola diákjait részesítettük különdíjban.

Nyertesek:

I. kategória: 7-8. osztályosok

1. helyezett: Arany János Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és AMI, Ebes

2. helyezett: Szabadhegyi Oktatási Központ, Magyar-Német Óvoda, Ált. Isk. és Középisk. - Győr

3. helyezett: Ady Endre Gimnázium (Makó Rebeka Anna) – Debrecen

 

II. kategória: 9-12. osztályosok

1. helyezett: TKIKI Árpád fejedelem Gimnázium, Gazd. és Inf. Szki. - Kistelek

2. helyezett: Városi Kollégium - Mosonmagyaróvár

3. helyezett: Szent Imre keresztény Általános Iskola és Gimnázium, Balassagyarmat

 

Különdíjasok:

 - Tolna Megyei Önk. Szent László Szakképző Isk. és K. (TISZK), Eü-i-Szoc. Szakképző - Szekszárd

- Derkovits Gyula Általános Iskola - Budapest

- Táncsics Általános és Német Nemzetiségi Iskola, Budapest

- Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola - Budapest

- Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium - Budapest

- Budai Középiskola - Budapest

 

Gratulálunk!

A különdíjasok nyereményeit a jövő héten postán küldjük. A kategóriák nyerteseivel telefonon egyeztetünk a részletekről.

Minden pályázónak köszönjük a munkát! Reméljük, Ti is olyan nagy örömmel vetettek részt benne, mint mi a pályamunkák értékelésében!

                                                          További hulladékmentes napokat kívánunk!

                                                                                                                a Humusz csapata

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Támogatói logó

 

Támogatói logó 2