Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hamarosan leállhat a szemétszállítás több településen

  • 2016. május 24.
  • PKata

Néhány hónapon belül teljesen leállhat több településen a szemétszállítás, mondták önkormányzati vezetők az RTL Klub híradójának. A kormány április 1-jével államosította és központosította a korábban önkormányzati szinten működő lakossági hulladékszállítási ágazatot, de a jelek szerint bekövetkezett, amitől sokan tartottak, és az állami holding még a számlákat sem képes kiküldeni közel két hónappal indulása után. 

Az rendszer lényege, hogy a szemétszállításért már nem az önkormányzati cégeknek kell fizetni - bár a tényleges feladatokat továbbra is ők végzik -, hanem a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nek, ami aztán visszaosztja az egyes cégeknek a működésükhöz szükséges összeget. Agócs Zoltán, a gyöngyösi hulladékos cég vezetője a tévének azt nyilatkozta, nem működik az NHKV Zrt. számlázási rendszere, így már az is felmerült a holding részéről, hogy megkéri az önkormányzati cégeket: oldják meg bérszámlázásban nekik a feladatot. 

szeméthegy

Ugyanígy nem működik a pénzvisszaosztás sem, a cégek eddig egy fillért sem kaptak vissza. Ez azért komoly gond, mert a cégek egy része már a reform előtt is a tönk szélén táncolt, és éppen hogy ki tudta gazdálkodni a működéshez szükséges napi költségeit. Agócs szerint ők Gyömrőn még egy-két hónapig tudnak ebben a formában dolgozni, utána leállhat a szemétszállítás. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint a probléma sok települést érint, ha az NKHV nem rakja rendbe a számlázási finanszírozási rendszerét, hamarosan sok helyen ott maradhat a szemét a háztartásoknál. Korábbi hasonló, szórványosan előforduló esetekben a Katasztrófavédelmet rendelték ki kényszerszolgáltatónak, de országos szinten ez nem lehet sokáig megoldás. 

A szemét kérdése a Parlamentben is ismét téma lett, Szabó Sándor MSZP-s képviselő felszólalásában azt mondta, már csak a cégek jóindulatán múlik, hogy nem lepte el az országot a szemét. Szabó Zsolt, az NFM államtitkára válaszában elismerte, hogy még nem működik minden tökéletesen, de szerinte a korábban beszedett díjakból zavartalanul folyik a hulladékszállítás, az új rendszer pedig hatékonyabb lesz, ha egyszer beindul. 

 

Forrás: http://index.hu