Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hamarosan kezdetét veszi a nagy óceántakarítás!

  • 2018. június 19.
  • CsViki

Egy 16 éves holland fiú 2011-ben Görögországban nyaralt, és amit ott látott örökre megváltoztatta az életét. Búvárkodás közben arra lett figyelmes, hogy ahelyett, hogy a színes élővilágban gyönyörködne, egyre-másra kerülgeti a nejlonzacskókat, melyekből szinte a halaknál is több volt. Ez volt az az életreszóló „élmény”, ami miatt minden esély megvan arra, hogy a még mindig csak 23 éves fiú egyszer elnyerje „az óceánok megmentője” címet.

Miután a görögországi nyaralásból hazatért, teljes mellszélességgel vetette magát a témába, minden iskolai projektje arról szólt, miként lehetne a hulladékot kihalászni a tengerekből. Érettségi után légiközlekedési mérnöknek tanult tovább, de az egyetemet hamar feladta, hogy megvalósítsa az álmát. 2012-ben szülővárosában, Delft-ben tartott egy TED előadást a terveiről, mely akkor nem aratott átütő sikert, valószínűleg kevesen vették komolyan az alig 19 éves borzas fiú terveit.

 

Boyan Slat

Boyan Slat

2013-ban viszont megalapította a The Ocean Cleanup nonprofit szervezetet, melyet azóta is ő igazgat. Ekkor hirtelen híressé vált az előző évi előadása és vírusként járta be az internetet.

 

A TECHNOLÓGIA

A fiatal felfedező alapgondolata az volt, hogy egy kb. 600 m  hosszú, „U” alakú lebegő gátat épít, segítségül hívva a tengeráramlat centrifugális erejét, mely a hulladékot a szerkezet közepe fele tereli, ahol begyűjtik azt. Az összegyűjött hulladékot hajóra teszik és partra szállítják, ahol szelektálják és megfelelő módon kezelik (amit lehet, újrahasznosításanak, azaz értékesítenek hasznosító cégek felé). A hajó energiaellátását a nap energiájával oldják meg – de a fentiek után ezen már meg sem lepődünk, hiszen jól látszik, hogy Boyan Slat csapata nemcsak egy problémát szeretne megoldani, de az is céljuk, hogy ne generáljanak újabbakat.

 

 

 A kezdeti tervek az elmúlt években folyamatosan változtak, hiszen a tesztelés során jöttek ki a hibák. Viszont most valóban úgy tűnik, hogy néhány héten belül megkezdődhet a nagy csendes-óceáni szemétsziget felszámolása, melyre előreláthatólag 10 évre lesz szükség. Hacsak közben újra nem termeljük…

Ám ez még mindig csak egy áramlat az ötből, ami mozgásának köszönhetően „szemétszigetet” alkot az óceánokban úszó, az emberi felelőtlenség miatt odakerülő hulladékból. Slat projektjének egyik legnehezebb része az volt, hogy legalább megközelítő becslést adjon a felhalmozódott szemét mennyiségéről, ugyanis a tudósok elképzelése elég széles skálán mozgott. A „szigetet” már a kilencvenes években felfedezték, de mindezidáig senkinek sem volt használható ötlete, hogy hogyan is szabadulhatnánk meg tőle.

A The Ocean Cleanup projekt 3 éven át kutatta a csendes-óceáni szemétsziget méretét és összetételét, míg végül arra jutottak, hogy minden korábbi becslésnél nagyobb, kb. 80 millió kg műanyagot tartalmaz.

 

Mikroműanyagok egyetlen teknős gyomrából

A mikroműanyagok egyetlen tengeri teknős gyomrából kerültek elő

Az emberiségnek sajnos még ez is kevés ahhoz, hogy észbe kapjon. A The Ocean Cleanup talán az utolsó reményünk, hogy sikeresen felvegyük a harcot a hulladékszigetek ellen.

 

MI LESZ A VÍZI ÉLŐLÉNYEKKEL?

Ötletét gyakran éri az a kritika, hogy a hulladék mellett a vízi élőlényeket is össze fogja gyűjteni a szerkezet, ám a fiatal tudós erre is gondolt. Mivel a begyűjtéshez nem használnak hálót, a legtöbb állat egyszerűen elúszik a karok alatt.

Érdekes és egyúttal elszomorító az, hogy közvetlenül a vízfelszín alatt kavargó hulladékban alig található piros színű, mert valamiért ez a legvonzóbb a halak számára, ezeket eszik meg a legszívesebben. Ezzel pedig sok esetben a saját halálukat okozzák, vagy más állatok táplálékaként mikroműanyagot juttatnak azok gyomrába is. A tápláléklánc csúcsán pedig ne feledjük: mi, emberek állunk…

Vajon minek kell történnie, hogy tudatosan visszafogjuk a műanyag-felhasználásunkat? Hiszen ez egy olyan terület, amiért mi magunk is sokat tehetnénk a mindennapokban! Akár olyan “apróságokkal” is, mint hogy nem kérünk szívószálat a limonádénkba vagy nem fogadjuk el a nejlonzacskót a boltban!

 

Szerző: Búza Viktória

Forrás: recity.hu