Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Felére csökkentenék a kidobott élelmiszer mennyiségét az EU-ban

  • 2017. május 17.
  • PKata

food wasteAz Európai Parlament plenáris ülésén kedden elfogadott állásfoglalásban arra kérték fel az Európai Bizottságot, hogy könnyítse meg a fogyasztásra alkalmas eladatlan élelmiszerek jótékonysági célú adományozását és teremtsen tiszta helyzetet a lejárati időt jelölő elnevezések között.

A határozat szerint sok fogyasztó nincs tisztában azzal, hogy a "minőségét megőrzi", a "felhasználható" és a "fogyasztható" felirat nem ugyanazt jelenti, ezért a hatóságoknak és az érdekelt feleknek világosabb útmutatást kell nyújtaniuk a vásárlóknak. 

A szövegben az áfa-irányelv módosítására szólították fel a bizottságot, hogy az élelmiszer-adományok a jövőben adómentességet élvezhessenek, illetve kiemelték, hogy uniós forrásokat lehetne felhasználni ezek begyűjtésére, szállítására, tárolására és szétosztására.

A képviselők azt akarják elérni, hogy a 2014-es szinthez képest 2025-re 30 százalékkal, 2030-ra pedig 50 százalékkal csökkenjen a kidobott élelmiszer mennyisége.

Évente mintegy 88 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik az Európai Unióban, az unió lakosai átlagosan 173 kilogramm élelmiszert dobnak ki, miközben ennek a megtermelése és szemétként kezelése évi 170 millió tonna széndioxid kibocsátásával jár. 

2015-ben mi is részletesen foglalkoztunk a magyarországi helyzettel. Becslések szerint itthon évi 1,8 millió tonna élelmiszer kerülhet a szemétbe. Az elmúlt években több országban, például Franciaországban és Dániában is indultak nagyobb projektek az élelmiszerpazarlás felszámolására. 

 

Forrás: https://444.hu