Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Féláron biztosítják a zöldhulladék gyűjtésére szolgáló zsákokat Budapesten

  • 2014. szeptember 18.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

Tarlós István főpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a zöldhulladék szelektív gyűjtése csak négy központi kerületet nem érint (V., VI., VII., IX.). Jelenleg 100 ezer zsák vár a raktárakban, de az FKF további 200 ezret kíván beszerezni. Az akció lényege, hogy a zsákokat féláron biztosítják az érdeklődők számára, ezzel mintegy 220 ezer háztartást érintve - fejtette ki.

Németh Szilárd (Fidesz-KDNP), Csepel polgármestere példaként említette, hogy év elején csökkentette a főváros a BKV bérletek árát, így év végére legalább 1 milliárd forinttal magasabb lesz az árbevétel, mint egy évvel korábban, több havi és éves bérlet fogyott. Hasonló eredményt vár a zöldhulladék begyűjtése terén is, vagyis nem számít az FKF bevételeinek csökkenésére.

Felidézte, hogy a zöldhulladék szelektív gyűjtését 2006-ban kezdték Budapesten, akkor 16 kerületből 4310 tonnát szedtek össze. 2012-ben már 19 kerület volt érintett és 5,5-szeresére, 22 ezer 410 tonnára nőtt a zöldhulladék mennyisége. Hozzátette: ezen kerületekben egy 2013-as felmérés szerint 220 ezer - elsősorban kertes - háztartás van, vagyis jelenleg is csak 45 százalékos a részvétel, létezik még egy másik nagy szelete is a piacnak. Németh Szilárd megjegyezte: a szelektív gyűjtés nemcsak a környezet rendezettsége, fenntarthatósága miatt fontos, hanem a zöldhulladék feldolgozása, komposztálása is jóval olcsóbb, mintha a teljes kommunális hulladékkal együtt kezelnék. A komposztált zöldhulladék a pusztazámori lerakóba kerül - fűzte hozzá.

Forrás: MTI