Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Etethetnénk az országot, de inkább kidobjuk

  • 2017. április 21.
  • PKata

elelmiszermentésAz EU tagországaiban évente 88 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, ez azt jelenti, hogy fejenként nagyjából 173 kilogramm ennivalót dobunk a kukába évente. Az Index.hu alaposan körüljárta a témát, az ő cikkükből emeltünk ki pár mondatot. 

Az élelmiszer-pazarlás legnagyobb okozói a háztartások, ahol 47 millió tonna élelmiszer kerül a szemetesbe évente, ez az összes élelmiszer-hulladék 53 százaléka. Ehhez képest a nagy áruházláncok boltjaiban és a kereskedelemben jóval kevesebb élelmiszer-hulladék keletkezik. Ez az összes pazarlás 5 százaléka – cikkünk elsősorban ezzel a területtel foglalkozik. Ezek természetesen becsült adatok, melyekben sok a bizonytalanság, de jól mutatják a pazarlás mértékét.

Ha az 1,8 millió tonna nem mond sokat, képzeljünk el egy összefüggő kamionsort Budapesttől Párizsig, és képzeljük hozzá, hogy minden kamion tele van kajával – és ez mind kidobásra kerül. Miközben még mindig rengeteg ember, köztük gyerek éhezik, vagy legalábbis nem jut megfelelő mennyiségű ételhez az országban. Pedig a kidobott élelmiszert meg lehetne menteni, és el lehetne juttatni a rászorulókhoz – a gyakorlatban azonban ez korántsem egyszerű dolog.

Egyáltalán, mi az az élelmiszer, ami naponta a kukába kerül, és miért? Hogyan kerül az élelmiszer leselejtezésre, mit kell tenni, hogy ne dobják ki, és milyen úton tud aztán eljutni az ország másik végébe, ahol igazán szükség van rá? Ezekre a kérdésekre választ keresve követtük az ételek útját az áruházakból a rászoruló családok asztaláig.

 

A teljes szöveg az index-en olvasható, érdemes!