Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ételmelegítés műanyag tárolóban

  • 2017. február 20.
  • PKata

microvaweA 365 környezettudatos ötlet blog szerzője utánajárt, hogy mennyire veszélyes vagy veszélytelen műanyag edényben ételt melegíteni.

Magyarországon 2003 óta a műanyagtermékeken fel kell tüntetni a mű-anyag fajtáját: a terméken egy nyilakból álló, kis háromszögben lévő szám mutatja ezt. "A 2-es, 4-es és 5-ös számmal jelölt csomagolások, azaz a polietilén és polipropilén alapanyagokról a kutatások döntő többsége azt mutatta ki, hogy ezeket használva nem jutnak rákkeltő és a hormon-háztartást károsan befolyásoló anyagok az élelmiszerekbe", olvasható a Tudatos Vásárlók Egyesületének összeállításában, amelyből kiderül, hogy ételtároláshoz kerülendő műanyag a 3-as PVC, a 6-os polisztirol és a 7-es vegyes műanyag kategória.

Az élelmiszerek csomagolására, tárolására és melegítésére engedélyezett műanyagból is kioldódhatnak különféle molekulák az étellel-itallal történő érintkezés, melegítés, zsírtartalom hatására. A kísérletek általános konklúziója, hogy a hőmérséklet és a zsírtartalom növekedésével párhuzamosan nő a műanyagokból kiszabaduló molekulák száma az ételben, italban. (Ezen a linken egy 2013-as metaanalízis olvasható, amely több év kutatási eredményeit összegzi részletgazdagon, és kitér a nemzetközi szabályozásra is.)

microvawe_plastic

Az Európai Unióban élelmiszerekhez engedélyezett műanyagokból kioldódó vegyületek mennyisége nem éri el az EU által törvényben meghatározott határértéket. Ez a jó hír.

A Magyar Élelmiszerkönyvben lefektetett szabályozás részletesen ír az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen felhasználható műanyagokról és az engedélyezett kioldódási határértékekről, továbbá szabályozza a jelölést is.

A rossz hír pedig az, hogy A.) ezek szerint tényleg kioldódnak vegyületek; B.) nem tudjuk, hogy ezek milyen mennyiségben kerülnek a szervezetünkbe, onnan mennyi idő alatt ürülnek ki, vagy felhalmozódnak, és milyen elváltozásokat okoznak közben; C.) bármely laborvizsgálat néhány alkalmat jelent, a hétköznapokban viszont rendszeresen (évekig) használjuk a műanyagokat, illetve a mikrót. 

Hasonló vonatkozik a műanyagtányérban vagy polisztirolpohárban tálalt forró ételekre, például levesekre, kávéra. Egy-egy alkalommal vélhetően (talán, feltehetően stb.) nem kerül annyi vegyület a szervezetbe, ami idegrendszeri vagy hormonális zavart okozna. Mindenki maga döntse el, hogy akarja-e ezeket mindennapos rendszerességgel fogyasztani.

 

Mivel helyettesíthető?

Aki biztosra akar menni, az használjon üveg, kerámia (porcelán) vagy fémedényt az ételekhez, italokhoz, legyenek azok melegek vagy hidegek, pláne, ha zsírosak, savasak. Számos élelmiszeralapanyag vagy késztermék kizárólag műanyagcsomagolásban kapható, ezeknél érdemes megnézni a gyártási dátumot, és a legfrissebbet megvenni.

Nem akarok hisztériát kelteni ezzel a poszttal. A műanyagok jelentősen megkönnyítik a modern életet, ám még nem használjuk őket olyan régóta, hogy tisztában lennénk azzal, több generáció alatt okozhatnak-e valamilyen egészségügyi problémát.

 

A teljes cikk itt olvasható: http://365.reblog.hu/muanyag-edeny-etelmelegites-poharas-leves-kave