Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Erősebb környezetpolitikát!

  • 2005. április 05.
  • humusz
Új környezetpolitikára van szükség Magyarországon – állapították meg a zöldszervezetek tegnap véget ért négynapos országos találkozójukon. A kormányzattal szembeni kritikát jelezte, hogy tizenöt év után elõször nem hívták meg a mindenkori környezetvédelmi minisztert.
Keserűség, elégedetlenség – talán ez a két szó tükrözi leghívebben a vasárnap véget ért 15. országos zöldtalálkozó hangulatát. Noha nem mindenben értett egyet az ország minden részéből Zalaegerszegen összegyűlt mintegy hatszáz aktivista, abban azonban igen, hogy romlottak az elmúlt években a környezetvédelem pozíciói Magyarországon. Az uniós támogatást élvező, kétes környezeti előnyökkel járó nagy hulladék- és szennyvíz-beruházások mellett alig jut pénz egyéb célokra, például a szennyezések megelőzésére.
"Nem teljesültek azok az ígéretek sem, amelyeket még a 2002-es választások után Medgyessy Péter tett" – mondta lapunknak Bogár István, a rendezvényt szervező Ökorégió Alapítvány vezetője. A volt miniszterelnök többek között a kormányzati döntésekben a zöldszempontok figyelembevételét ígérte, de a zöldek szerint ezzel éppen ellentétes folyamatok zajlottak.
A Központi Környezetvédelmi Alap (KKA) megszűnésével jelentősen csökkent az utóbbi években a zöldszervezetek támogatása is. Míg 2002-ben a termékdíjbevételekből feltöltött KKA milliárdos forrást biztosított a civil környezetvédők számára, idén csupán 350 millió forintot oszthat fel közöttük a szaktárca. De nem csak az állami támogatás csökkent, gyakran előfordul (például a zalaegerszegi Ökorégió Alapítvány is így járt), hogy az elnyert pályázati támogatást is csak késedelmesen fizetik ki, emiatt napi filléres gondokkal küszködnek a szervezetek.
Nem véletlen tehát, hogy a találkozó záró napján igen kritikus hangvételű nyilatkozatokat fogadtak el a zöldek. A kormánytól (például az autópálya-építéseknél) a környezetvédelmi érdekek érvényesítését, a civil szféra nagyobb támogatását, a környezeti adatok nyilvánosságának az uniós követelményeknek megfelelő biztosítását követelték. Negatívan értékelték a zöldek az államigazgatás leépítését, a környezetvédelmi felügyelőségek, közegészségügyi hatóságok, vámszervek létszámának csökkentését. A hatóságok meggyengítése a környezeti állapot romlásához, a különféle visszaélések (veszélyes hulladék, tiltott állat- és növénykereskedelem) növekedéséhez vezethet – mondta lapunknak Lukács András, a Levegő Munkacsoport vezetője. A környezetvédelmi minisztérium szerint sok esetben nem jogosak a kritikák. Noha a minisztériumi civil keret némileg csökkent, a nemzeti civil alapból több pénzt kapnak a zöldek, így összességében tavalyhoz képest nőtt azok állami támogatása – reagált a bírálatokra a tárca sajtóosztálya. A minisztérium szerint a darab alapú, illetve az elektronikai termékdíj kivetésével jobban érvényesül a "szennyező fizet" elv.
Szilágyi A. János - Magyar Hírlap