Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ellenszerek a pazarlásra

  • 2016. december 09.
  • Csilla
Tömött polcok az áruházakban és a bevásárlás után megmaradt szemét. Rengeteget fogyasztunk és rengeteg hulladékot termelünk.

Magyarországon fejenként, naponta egy kilogramm szemét keletkezik, ez évente összesen 3,8 millió tonnát tesz ki. Mindeközben az idén minden eddiginél hamarabb, már augusztus 13-án, vagyis csupán hét hónap alatt elhasználta a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre elegendőnek kellett volna lennie. Elképesztő mértékű a pazarlás.

De miből áll a szemetünk?

Urbán Csilla, a Humusz Szövetség programvezetője az M1 – Kék bolygó című műsorában kifejtette, a hulladék egyharmada csomagolási hulladék, tehát olyasmi, amire nincs szükségünk. Másik harmada szerves hulladék, ami újrafelhasználható, komposztálható, talaj készíthető belőle. A harmadik harmadot tulajdonképpen azok a mindennapi használati tárgyak teszik ki, amelyeket valóban használunk is – fejtette ki. Mielőtt megközelítenénk a kukát, mindig mérlegeljünk! Különösen a karácsonyi ünnepek környékén, és persze utána is, például amikor egy-egy rosszul választott ajándéktól szeretnénk megszabadulni – hangzott el a műsorban.

Ma már nem kell törni a fejünket megunt, nem használt tárgyaink sorsa miatt. Az adományboltokban például mindig szívesen látják a felesleges ruhákat, dísztárgyakat és bútorokat.

Az elmúlt 5 évben megközelítőleg 800 tonna használati tárgy és bútor talált itt új gazdára. Mindez legkevesebb 150 millió forint és sok-sok megtakarított erőforrás. A Fővárosi Közterület-fenntartó idén megnyílt Szemléletformáló és újrahasználati központjaiban is leadhatjuk a felesleges holmikat.

A kényelmesebbek otthonról is intézhetik felajánlásainkat, hiszen számos, erre a célra létrehozott online kezdeményezés létezik már.

A Mi utcánk elnevezésű internetes közösségi oldallal például a közelünkben lakóknak adományozhatunk. A Humusz Szövetség munkatársai pedig egy olyan felületet hoztak létre, ahol kifejezetten a civil szervezeteknek tehetünk felajánlásokat.

De nemcsak a tárgyakat pazaroljuk: világszerte az előállított élelmiszer egyharmada, 1,3 milliárd tonna ehető étel végzi a szemetesben úgy, hogy sosem jut el a tányérokig.

Erre is van megoldás: a Bike Maffia nevű civilszervezet gyűjti és rászorulókhoz juttatja el a még fogyasztható élelmiszereket.

Adománydoboz

Adományozó pontok is találhatóak országszerte

 

A műsor itt tekinthető meg (15. perctől): http://www.mediaklikk.hu/video/kek-bolygo-2016-12-05-i-adas-2/

 

Forrás: http://www.hirado.hu/2016/12/05/ellenszerek-a-pazarlasra/#