Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elképesztő értékű aranyat dobnak ki a szemétbe

  • 2018. január 09.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

És ez csak az egyik értékes föld érc, amivel felelőtlenül gazdálkodnak világszerte az emberek - számolt be az InfoRádió.

 

Az ENSZ-szel együttműködő Nemzetközi Távközlési Egyesület év végén tette közzé 2017-es jelentését, amelyben megállapítják, hogy tavaly 44,7 millió tonna saját teleppel vagy elektromos csatlakozóval rendelkező eszközt, vagyis e-hulladékot termelt az emberiség, ami rendkívül sok nemesfémet és értékes földérceket is tartalmaz - mondta az InfoRádiónak Markó Csaba, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének munkatársa.

Az értékes anyagok elsősorban az érintkezéseknél helyezkednek el, ahol jónak kell lennie a vezetőképességnek. Az arany, az ezüst és a palládium is jól vezeti az áramot, ezért kerül az áramkörökbe.

A Nemzetközi Távközlési Egyesület összesítése hatvanféle nyersanyagot listáz, ezek közül világszinten 19 milliárd euró értékű aranyat, 15 milliárd euró értékű műanyagot, 9,5 milliárd euró értékű rezet és 1 milliárd euró értékű ezüstöt lehetne visszanyerni az e-hulladék újrahasznosításával. Ám a tavaly megtermelt e-hulladéknak csupán 20 százalékát sikerült újrahasznosítani.

Magyarország sem jeleskedik az e-hulladék újrahasznosításában, annak ellenére, hogy a fogyasztók számára is kötelező az elektronikai hulladék gyűjtőudvarokban vagy a forgalmazóknál való leadása. A 2015-ös adatok szerint a begyűjtött - mintegy 50 tonna - hulladék több mint felét újrafeldolgozzák Magyarországon. A e-hulladékképződés becsült mennyisége 130-140 tonna - mondta Markó Csaba.

 

forrás: napi.hu