Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egymilliárd forintos hulladékgazdálkodási program indult Hódmezővásárhelyen

  • 2014. szeptember 18.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

Hódmezővásárhely, 2014. szeptember 15., hétfő (MTI) - Uniós támogatással csaknem egymilliárd forintos hulladékgazdálkodási program indult Hódmezővásárhelyen; a környezetvédelmi beruházás célja a környezetterhelés csökkentése és az újrahasznosítás arányának növelése – jelentette be a témában tartott konferencia után, a hétfői sajtótájékoztatón az önkormányzat pénzügyi és gazdasági bizottságának elnöke.

Hegedűs Zoltán kifejtette: egy teljesen új hulladékgazdálkodási rendszert alakítanak ki. Az összesen csaknem nettó 985 millió forintos beruházáshoz a KEOP (Környezet és Energia Operatív Program) keretében több mint 935 millió forintos pályázati támogatást kaptak. Ennek köszönhetően a kommunális vegyes hulladék, valamint a szelektíven gyűjtött és a biológiailag lebomló hulladék gyűjtésére is alkalmas, a hulladék tömörítésére képes gépjárműveket szereznek be. Fejlesztések valósulnak meg a hulladéklerakó telepen is, itt az összegyűjtött hulladék aprítására és rostálására alkalmas eszközöket vásárolnak. A lakosság számára 24 ezer, 240 literes hulladéktároló edényt biztosítanak majd a szelektív és a zöldhulladék begyűjtésére, amelyekhez jövő év nyaráig minden háztartás hozzájut.    

Az új rendszer lényege, hogy a meglévő 120 literes, kommunális hulladék gyűjtésére használható kuka mellé, minden magánház két újabb, 240 literes edényt kap. Az egyikbe a szelektív hulladékot - a műanyagot, papírt, fémet és üveget -, a másikba a zöldhulladékot - a levágott gallyakat, füvet - lehet gyűjteni. Ezeket az edényeket a szolgáltató ingyenesen üríti. Minden hulladéktárolóba chipet ültetnek, és a gyűjtésben részt vevő autókat felszerelik a chip olvasására alkalmas eszközzel, az adatok feldolgozásához pedig informatikai rendszert is kiépítenek. A magánházas övezetekben ezután a kötelező ürítés-számmal kalkulált díj helyett csak a tényleges kihelyezések és ürítések után kell fizetni, amelyeket a kukákban levő chip detektál. Ha tehát valaki aktívan szelektálja a hulladékot - és a szelektív, valamint a zöldhulladékot a szolgáltató ingyenesen elviszi - sokkal kevesebb marad a kommunális, vegyes hulladék tárolására szánt kukában, így azt kevesebbszer kell üríteni, azaz csökken a havi hulladékszállítási díj. Ezzel párhuzamosan a társasházas övezetekben megnövelik a szelektív hulladék gyűjtésére szolgáló szigetek számát.    

„A fejlesztés alapvető célja egyrészről, hogy a lakosság számára újabb megtakarítási lehetőséget biztosítsunk annak ellenére is, hogy jelenleg a hulladékszállítási költség a megyei jogú városok közül Hódmezővásárhelyen a legalacsonyabb. A másik fontos célunk, hogy ösztönözzük a vásárhelyieket a szelektív hulladékgyűjtésre, növeljük a hasznosítható hulladék arányát, csökkentsük a depóniára jutó hulladékmennyiséget, valamint az abban lévő szerves anyag mennyiségét” – informált Hegedűs Zoltán a konferenciához kapcsolódó sajtótájékoztatón.    

Az önkormányzat pénzügyi és gazdasági bizottságának elnöke kiemelte: szeptembertől egy egyéves szemléletformáló kampányt is indít a város, amelyben szeretnék meggyőzni az embereket a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról.    

A tervek szerint az új rendszer 2015 júliusától indul.

Forrás: MTI