Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

David Attenborough is nevezett a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra

  • 2018. május 24.
  • CsViki

Többek között a brit David Attenborough is nevezte három alkotását a IV. Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra, amelyet számos kísérőprogrammal együtt május 25. és 27. között tartanak meg Gödöllőn.

A fesztivál három napja alatt a fő vetítési helyszíneken: a gödöllői királyi kastély lovardájában és az Alsóparkban ingyenesen látogatható valamennyi program. Öt helyszínen várják a nézőket párhuzamos vetítésekkel, lesznek angol nyelvű vetítések és kifejezetten a diákoknak összeállított tematikus filmcsomagok is – tájékoztatták az MTI-t a szervezők.

 

Gödöllői Természetfilm Fesztivál

 

Egyértelmű elismerés, hogy Magyarország legnagyobb természet- és környezetvédelmi rendezvényére immár a legnagyobb nemzetközi filmstúdiók is nevezik filmjeiket, de természetesen számos alkotás látható Kárpát-medencei filmesektől is – idézi a közlemény Székelyhidi Tamást, a fesztivál főszervezőjét.

A Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV), valamint a Heineken Hungária támogatásával létrejövő Trash Art Magyarország kültéri szoborpályázat és -kiállítás keretén belül idén már középiskolások, amatőrök és művészek is megmutathatják gondolataikat az aktuális Biodiverzitás témakörben. A szobrok először a gödöllői fesztiválon, majd május 28. és június 30. között a királyi kastély parkjában tekinthetők meg, ezt követően pedig megjelennek többek között a Művészetek Völgyében és a Sziget Fesztiválon is.

Ismét megrendezik a Varázslatos Magyarország szabadtéri fotókiállítást, amely idén többek között a nemzeti parkok mellett az erdészetek természetmegőrző szerepének bemutatását tűzte ki célul.

A fesztivál zenei programokban is bővelkedni fog: a Jam for Nature zenei tehetségkutató verseny fiatal együtteseknek nyújt bemutatkozási lehetőséget az első két estén a nagyszínpadon, a zárónap délelőttjén pedig Gödöllő kórusai ismert zenészek részvételével adnak elő két dalt a Természet- és Környezetvédelem Gálájának megnyitójaként.

A vasárnapi gálát az M5 csatorna nézői is élőben követhetik, így több százezer ember számára válik lehetővé, hogy találkozzon a természet- és környezetvédelem üzeneteivel, az alkotókkal és mindazon elhivatott szakemberrel, akik nap mint nap erőfeszítéseket tesznek világunk élhetőbbé tételére – idézi a közlemény az M5 csatorna igazgatóját.

Dér Ágnes hangsúlyozta, az M5 elkötelezett a magyar természetfilmek támogatása mellett, ezért folyamatos lehetőséget és teret ad a magyar alkotóknak filmjeik bemutatására. Idén is átadják továbbá az M5 különdíjat, melyet minden évben egy kivételes magyar alkotónak ítél oda a csatorna. Az elismerést 2017-ben Olma Frigyes Gemenc, árterek világa című filmje kapja.

A napközbeni filmvetítések mellett előadások és fotókiállítások, szabadtéri filmvetítések is várják az érdeklődőket. A természet- és környezetvédelem jegyében az alsóparkban a fesztivál szakmai partnerei, kiállítói szórakoztató és ismeretterjesztő programokon keresztül adnak betekintést tevékenységükbe. Bemutatkoznak a nemzeti parkok, az erdészetek, kiállítanak egy 23 ezer literes óriás akváriumot, melyben Magyarország vízi élővilágát ismerhetik meg a látogatók, lesz Állati jó bemutató a Budakeszi Vadaspark jóvoltából, valamint erdészeti játszótér is.

Akik nem tudnak Gödöllőre ellátogatni, azoknak a szervezők figyelmükbe ajánlják az Országos Természet- és Környezetvédelmi Filmnapokat, amely csaknem harminc helyszínen, vidéki mozikban és a nemzeti parkok látogatóközpontjaiban ingyenes filmvetítésekkel, kiállításokkal és szemléletformáló programokkal várja az érdeklődőket ugyancsak május 25. és 27. között.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Forrás: sokszinuvidek.24.hu