Az "újrahasznosítható" csupán egy szó, és nem egy ígéret — a legtöbb műanyag a szeméttelepen végzi

  • 2018. augusztus 28.
  • Csilla

Szinte heti rendszerességgel bukkan fel egy vállalat, amely nyakig felelős a műanyag hulladék szennyezés által okozott katasztrófáért, és újabb megoldást célzó fogadalmakkal ünnepelteti magát. A múlt hónapban a Starbucks bejelentette, hogy kivonja a forgalomból a műanyag szívószálakat, és újrahasznosítható műanyag fedőkkel helyettesíti azt. Ezek a fedők magasabb műanyagtartalommal bírnak mint a jó öreg szívószál-fedő kombináció. Még az idén a Pepsi fogadalmat tett, hogy 2025-re 100 %-ban újrahasznosíthatóvá alakítja a csomagoló anyagait. Az Unilever is fogadalmat tett a 100%-os újrahasznosíthatóság, komposztálhatóság mellett. Mindez úgy hangzik, hogy minden a legmegfelelőbb irányba halad – ugye?

Márpedig nem. Noha jól hangzanak ezek a bejelentések, valójában roppant mesterkéltek a globális műanyag újrahasznosítás piaca körül gyülekező viharfelhők tükrében. Akkor, amikor az ilyen csiricsáré ipari újrahasznosítási igéretektől hangos az éter,  egyre kétségbeesettebb történetek terjengenek országszerte és a nagy világban arról, hogy a műanyag egyszerűen nem kerül újrahasznosításra.

Egy  2017-es tanulmány kimutatta, hogy az eddig gyártott műanyagok mindössze 9 százaléka került újrafeldolgozásra. A fennmaradó mennyiség pedig az utcáinkat, vízeinket szennyezi, sőt, most már az élelmiszereinkbe is bekerültek.  Már nem csak a tengeri halakban, hanem a tengeri sókban, a mézben, sőt még a sörben is találtak mikroműanyag-szemcséket. Hogy ne is említsük az Egyesült Államok ivóvízének 94 százalékát.

Évtizedekig a különböző fogyasztói márkák parádés médiakampányokat finanszíroztak, hogy meggyőzzenek arról, hogy az eldobható dolgok semmivel sem ártalmasabbak a bolygónkra az újrafelhasználhatóknál, hiszen egyszerűen új termékeket állítunk elő belőlük.  Az a ronda valóság, hogy eme ártalmas gondolkodás által életre keltett töménytelen mennyiségű műanyagot nem feldolgoztuk, hanem a zömét átszállítottuk Kinába. Ráhárítottuk az országra a hulladéklerakók kezelését, és a kezelhetetlen mennyiségek elégetését. Kinának azonban elege lett, 2017-től korlátozza a szemét behozatalát, és 25%-os import vámot vetett ki augusztus 23-től. Ezzel összeomlott a nyugati világ fantazmagóriája, hogy majd valahol gondoskodnak a műanyag hulladékok kezeléséről.

2018. januárjától szerte az országban (az Amerikai Egyesült Államokban - szerk.) tájékoztatták az embereket, hogy azok a jogurtos poharak, elviteles dobozok és egyszer használatos műanyag evőkészletek, amelyeket oly gondosan elkülönített módon gyűjtöttek be, mind szemétlerakóban végezték. Múlt hónapban a Waste Management (Hulladék Kezelő), amely a legnagyobb amerikai hulladékkezelő vállalat, bejelentette, hogy nem gyűjt be többé 4-es, ill. 7-es kódolású műanyagot újrafeldolgozásra Sacramentoban. Įgy a Starbucks “szürcsölgetős pohár” fedők újból eldobható szemétté váltak, amelyek a szemétlerakóban végzik.

Hova lesznek azok a fennkölt vállalati "újrafeldolgozásra" vonatkozó célkitűzések? Valószínűleg a szemétbe, a többi műanyaggal.

Nem számíthatunk az újrafeldolgozásra, hogy megmentsen minket a műanyagszennyezés által okozott válságtól, különösen akkor, amikor a műanyagipar egyre nagyobb termelést tervez az elkövetkezendő évtizedben. Ha valami csoda folytán megoldást találnánk a több millió egyszer használatos, eldobható műanyag feldolgozására, amit a Starbucks évente kiokád, az egyre több műanyag túl fogja terhelni az újrafeldolgozó rendszereket.

Fogyasztóként követelnünk kell, hogy ezek a cégek lépjenek túl a jól ismert "az újrafeldolgozás a megoldás" mondókán és a kezünkbe kell venni a dolgokat. A városok és államok a műanyagszennyezés elleni küzdelem első védelmi vonalává válhatnak olyan megfelelő szabályozás által, ami a szennyezést minimalizálja, és nem a kezelésére hagyja a megoldást.

Jelenleg az egyszer használatos étel és ital csomagolóanyagok teszik ki Kalifornia hulladéktermelésének mintegy 25%-át. Ezek teljesen eltömítik a újrafeldolgozó rendszereket és a hulladéklerakókat. Berkeley kezébe vette a megoldás kidolgozását. A város első számú hulladék-újrafeldolgozó szolgáltatója, az Ecology Center vezetésével egy koalíció előterjesztett egy rendelet javaslatot. A rendelet kötelezné valamennyi éttermet, hogy újrahasználható étkészletet használjanak a betérő vendégeknél, és külön díjat számoljanak fel az eldobható ételes dobozokért. Az elvihető csomagolás komposztálható vagy a helyi szabványoknak megfelelően újrafeldogozható kell, hogy legyen.

Ez az egyik legnagyratörőbb hulladék csökkentési rendelet az országban, amely rakényszerítené a nagy globális vállalat láncokat, mint a Starbucks és a McDonald’s, hogy korlátozzak az eldobható csomagoló anyagok mennyiségét valamint megváltoztassák a csomagolás designját. Képzeljük csak el, amikor a városok szerte az országban ugyanezt az intézkedést foganatosítják. A Starbuckshoz hasonló vállalatoknak fel kell ébredniük, és bekávézniuk.

A műanyag újrafeldolgozást mankókent használtuk sokáig, hogy igazoljuk az egyre növekvő egyszer használatos műanyagok nagyipari termelését. Bátor, innovatív megoldásokra van szükség  a műanyagszennyezés által okozott válság globális szintű kezelésére. Nem megunt igéretekre az újrahasznosításról.

Írta: Monica Wilson

Monica Wilson a Global Alliance for Incinerator Alternatives (Globális Szövetség a Hulladékégetés Alternatíváiért ) szabályozás és tanulmány koordinátora, valamint a GAIA amerikai irodájának társigazgatója. Több mint 15 éve dolgozik a hulladékkezelés problematikáját érintő területen.

Fordította: Bentamra Csaba

Forrás: https://www.sfchronicle.com/opinion/openforum/article/Recyclable-is-a-word-not-a-promise-13162266.php