Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az a kincs, ami nincs! Az első regionális műhelymunka

  • 2005. március 24.
  • humusz
Hulladékmegelõzési regionális mûhelymunka Gyõrben, a HuMuSz, a Reflex és a NyD-i Regionális Ügynökség szervezésében.
A Hulladék Munkaszövetség, a Reflex Környezetvédő Egyesület és a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség közös szervezésében „Az a kincs, ami nincs” címmel hulladékmegelőzési regionális műhelymunkára kerül sor  2005. március 30-én (szerdán) Helyszíne: Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár (9024 Győr, Herman Ottó u. 22.)   A hulladékgazdálkodás területén a hulladékmegelőzés előmozdításának kiemelt szerepet szántak hazánk fejlesztési terveiben, programjaiban és feladataiban. ·         Hol tart ebben a munkában a nyugat-dunántúli régió? ·         Miképp vélekednek a hulladék megelőzés problémáiról a régió kormányzati, üzleti szférában és a civil szervezeteknél dolgozó szakemberei? ·         Milyen átvehető tapasztalatok lelhetők fel az Európai Unió gyakorlatában? ·         Melyek lehetnek a hulladék megelőzés további erősítésének lépései a régióban? A regionális műhelymunka többek közt ezekre a kérdésekre keresi a választ a résztvevők aktív részvételével. Emellett a műhelymunka lehetőséget biztosít az érdekeltek egymást megismeréséhez, szakmai kapcsolatok kialakításához. A program:  
9:00 Köszöntő és megnyitó Dr. Kalas György, a Reflex egyesület munkatársaGyőrffy Gábor, a Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója
9:15 Kincs, ami nincs: hulladék megelőzési projekt bemutatása Karas László, projekt menedzser
9:30 A hulladék megelőzés helyzete Magyarországon Szilágyi László, a HuMuSz elnöke
10:15 A hulladék megelőzés helyzete régiónkban a Regionális Fejlesztési Ügynökség szemével Nagy Zsuzsanna, a Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársa
10:45 A hulladék megelőzés helyzete régiónkban a civilek szemével Dr. Kalas György, a Reflex egyesület munkatársa
11:15 Vita
12:00 Büfé ebéd
12:45 Az EU és az OECD keretei a hulladék megelőzéshez                          
13:30 A hulladék megelőzés kiterjesztésének regionális keretei és lehetőségei. Műhelymunka kiscsoportokban
15:00 Regionális javaslatok megfogalmazása a hulladék megelőzés kiterjesztésére.Műhelymunka kiscsoportokban
16:00 Javaslatok bemutatása és összefoglalása Szilágyi László, HuMuSz
16:20 Zárszó és jövőbetekintés Nagy Zsuzsanna, a Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársa
16:30 A műhelymunka vége
  A műhelymunka a PHARE ACCESS 2002 Programja által támogatott „No Waste Is Good Waste Project” (grant. No.: 5748102-0204-0006) keretében jön létre.